Nyilatkozatban állította Bayer Zsolt, hogy nincs köztartozása, pár hétre rá az NKA-támogatásából kétmilliót a NAV-hoz utaltak
Újabb részletek derültek ki a Bayer Zsolt NKA-támogatásairól a 24.hu közérdekű adatigénylésének köszönhetően. Molnár Áron még szeptember végén tett közzé egy videót, amelyben arról beszélt, a Fidesz kedvenc publicistája kétszer is kapott NKA-támogatást olyan projektekre, amik nem valósultak meg, legalábbis nem úgy, ahogy a pályázatban szerepeltek.
Az első, 2014-es támogatást, 3 millió forintot egy magyar–lengyel kétnyelvű könyv kiadására kapta. A támogatás adminisztrációjához benyújtott nyilatkozatban a cég képviseletében Bayer kijelentette, hogy nincs adó-, járulék-, illeték- és vámtartozása. Nem sokra rá elindították a megítélt összeg 90 százalékát jelentő 2,7 millió forintos előleg folyósítását – ebből viszont végül 2 milliót köztartozás miatt közvetlenül a NAV-nak utalt a Magyar Államkincstár, 1,6 millió forintot áfatartozásra, 437 ezret pedig társaságiadó-tartozásra számoltak el.
A köztartozás-mentességi nyilatkozat és a több mint kétmillió forintos levonás között csupán 21 nap telt el.
A támogatási szerződést egyébként már 2015 júliusában felmondta az NKA, Bayerék pedig vissza is fizették a pénzt, igaz, csupán öt évvel később, 2020 nyarán. A vállalt könyv nem készült el a hat év alatt, alig egy hónappal a visszafizetés után azonban újabb támogatást ítélt meg neki az NKA, szintén 3 millió forint értékben. Arról, hogy pontosan milyen publicisztikákra számolta el Bayer az NKA-támogatást, itt írtunk részletesebben.
Bayer Zsolt korábban a Magyar Nemzetre írt publicisztikájában reagált Molnár NKA-támogatásokkal kapcsolatos állításaira: akkor azt is írta, hogy az adóit „akkurátusan” be szokta fizetni, de szerinte bárkinek keletkezhet adótartozása „figyelmetlenség vagy egyéb ok miatt”.
A 24.hu által megismert végrehajtási iratok és cégtörténeti adatok alapján az évek alatt több végrehajtási eljárás is történt, mind Bayer, mind cége, az 1100ÉV Kft. esetében. A lap azt írja, Bayer üzletrészét parkolási tartozások, kártérítési és perköltség-követelés, valamint gyermektartásdíj-hátralék és építményadó-tartozások miatt is lefoglalták. Cégével szemben pedig 2015 és 2021 között összesen 19 NAV-végrehajtást jegyeztek be. A 24.hu teljes cikkét előfizetésért cserébe itt tudja elolvasni.