Tiszás képviselő Hadházynak: Te pedig szánalmas lettél és kiábrándító

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Hadházy Ákos arról posztolt a napokban, hogy információi szerint a Tisza szekszárdi országgyűlési képviselője, Sárosi József a paksi földvásárlásokon nyerészkedhetett. Az ügyben nyomozás is indult Hadházy feljelentése nyomán. Sárosi visszautasította a vádakat, azt állította, hogy minden törvényesen zajlott. Az ügynek itt még nem volt vége, mert a Tisza-frakció kedden leváltotta Sárosit a Spontán Privatizációt és a Közvagyon Elvesztését Feltáró Vizsgálóbizottság elnöki posztjáról, sőt, a képviselő még a bizottságból is kiszállt. Helyét a szintén tiszás Lovkó Csaba vette át. Hadházy ezt beismerésként értelmezte a Tisza részéről. „A jelek szerint a frakció is úgy gondolja, képviselő úr szerepe a paksi ingatlanpanamában nem válik a párt dicsőségére” – írta bejegyzésében a volt képviselő.

Erre reagálva Sárosi József azt írta Facebook-oldalán, hogy Hadházy „teljesen menthetetlen”, amiért a bizottsági elnöki tisztségről való lemondását a paksi ingatlanüggyel próbálja összefüggésbe hozni. Állítása szerint már több mint egy hónapja jelezte a frakciónak, hogy a továbbiakban nem tudja vállalni a bizottsági elnöki feladatokat, mert olyan sok feladata van a választókerületében. „Kedves Ákos! Röviden ennyi a történet. Te pedig szánalmas lettél és kiábrándító… Őszintén sajnálom, hogy a döntésem valódi okainak megismerése helyett ismét a gyanúsítgatást választottad.”

A bejegyzés végén Sárosi felszólította Hadházyt, hogy mutassa be, képviselőként milyen kézzelfogható eredményeket ért el, amik közvetlenül segítették a szekszárdiak és a zuglóiak életét. (Hadházy még a Fidesz színeiben Szekszárdon volt önkormányzati képviselő, a 2022-es választáson pedig az egyesült ellenzék jelöltjeként győzött Zuglóban.)

A Tisza-frakció szintén Sárosi József választókerületi feladataival és elfoglaltságaival indokolta a 24.hu-nak a bizottság összetételében történt változást. „A frakció úgy döntött, hogy a vizsgálóbizottsági munkában Veres Ádám veszi át a helyét. Veres Ádám listás országgyűlési képviselőként több időt tud fordítani a bizottság munkájára és az azzal járó feladatokra. Ennek megfelelően a személyi változás hátterében munkaszervezési szempontok állnak” – írták a lap megkeresésére.

Hadházy Ákos szerint a paksi ügyben az történt, hogy a Paksi Ipari Park Kft. nevű állami cég hektáronként 1-1,5 milliós piaci ár helyett 100–150 millió forintért vett meg mezőgazdasági területeket, egy 20 hektáros legelőért például 3 milliárdot fizettek, a KSH adatai szerint 2020-ban egy hektár gyep 800 ezer forintba került átlagosan. A volt képviselő szerint Sárosi közvetítőként vett részt az ügyletben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!