Orbánék szabályaira hivatkozik a kormány, titkosak maradnak a kormányülések összefoglalói

Orbánék szabályaira hivatkozik a kormány, titkosak maradnak a kormányülések összefoglalói
A Tisza-kormány első kormányülése 2026. május 13-án, Ópusztaszeren – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Magyar Péter puncsos minyont evett a múlt szerdai kormányülésen. A gyulai minyon történetéről és útjáról fotót és videót is posztoltak a miniszterelnök Facebook-oldalán. Az azonban nem nyilvános, hogy milyen témák szerepeltek a kormányülés napirendjén.

Közérdekűadat-igényléssel kértük ki a Magyar-kormány május 12-i megalakulása óta készített összefoglalókat és jegyzőkönyveket, hogy az eddigieknél pontosabb képet kaphassunk arról, hogy milyen ügyeket tárgyalt a kabinet az elmúlt fél évben. A Miniszterelnökség a kérésünket a kormányzati igazgatásról szóló 2018-as törvényre hivatkozva elutasította, amely kimondja, hogy

„a kormány ülései – a miniszterelnök eltérő rendelkezése hiányában – nem nyilvánosak”.

Az Orbán-kormány mindent megtett annak érdekében, hogy a nyilvánosság ne ismerhesse meg a kormányülésen elhangzottakat, és úgy tűnik, az új kormány sem változtatott eddig ezen a gyakorlaton.

Az elmúlt fél évben majdnem minden héten összeült Magyar Péter kormánya a Miniszterelnökség Alkotmány utcai épületében. A miniszterelnök és a miniszterek Facebook-bejegyzései szerint gyakran maratoni, akár éjszakába nyúló tanácskozások vannak, többtucatnyi napirendi ponton rágják át magukat. Azt, hogy pontosan miről is van szó, csak Magyar Péter gondosan szűrt Facebook-posztjaiból és a kormányszóvivői sajtótájékoztatókból ismerhetjük meg. Ez azért problémás, mert így csak a kormány számára kedvező témákat és döntéseket kommunikálják, és radar alatt maradnak a kellemetlenebb, politikailag veszélyes ügyek.

A kormányülések időpontja és napirendje továbbra sem nyilvános, nem tudni, hogy egy-egy döntést milyen viták és érvek mentén hoznak meg. Természetesen vannak olyan kérdések, amelyeknél ez nemzetbiztonságilag indokolható, de

a jelenlegi jogszabályok alapján a kormányülésen elhangzottakat talán soha nem ismerheti meg az utókor.

A kormányzati igazgatásról szóló 2018-as törvény alapján ugyanis nem kötelező szó szerinti jegyzőkönyvet készíteni a kabinet üléséről, és az Orbán-kormány 2018-ban a hangrögzítési kötelezettséget is törölte egy másik, 2010-es jogszabályból. A Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára mindössze egy összefoglalót ír, amelyben a kormányülés helyszíne és időpontja, a résztvevők neve, a tárgyalt írásbeli anyagok címe és az előterjesztők neve, a napirenden kívül szóba került ügyek, valamint a kormány döntésének lényege szerepelnek. Szó szerinti hozzászólás csak akkor kerül az összefoglalóba, ha egy résztvevő azt külön kéri.

Az Orbán-kormány elfogadott ugyanakkor egy máig hatályos 2010-es határozatot a kormány ügyrendjéről, amely előírja, hogy az összefoglaló elkészítéséhez az ülés végén, valamint „a kormány tagjának kérésére, indokolt esetben és a miniszterelnök engedélyével” hangfelvétel is készülhet, amit a kormány tagjai és az állandó meghívottak meghallgathatnak később a Miniszterelnöki Kormányirodában. Ez alapján tehát a kormányülések egy-egy részét a miniszterelnök engedélyével rögzítik, de a viták teljes egészében nem maradnak meg az utókornak.

Megkérdeztük a Miniszterelnökség sajtóosztályától, hogy tervezik-e módosítani azt a törvényt, amely alapján nem kötelező szó szerinti jegyzőkönyvet írni. Kíváncsiak voltunk, hogy május óta készülnek-e ilyen dokumentumok, illetve a kormányülések egészét rögzítik-e, és elérhetőek lesznek-e ezek valaha. Azt is megkérdeztük, hogy milyen módon kívánják biztosítani a kormányülések és a kormányzati döntések nagyobb átláthatóságát, amit a kampányban ígértek. Napok óta nem kapunk választ, mint ahogy több, korábbi megkeresésünkre se reagál a kormány.

Magyar Péter a július 2-i sajtótájékoztatóján egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy hangfelvétel és emlékeztető is készül a kormányülésekről. Szerinte a kilencvenes évek elején „nem volt ilyen up to date és folyamatos tájékoztatás”, mint manapság, a közösségi média korában, ezért akkor fontosabb volt a szó szerinti jegyzőkönyv, mint most, amikor „mindenről azonnal tudni akar mindenki”. A miniszterelnök válasza alapján tehát jegyzőkönyv nem, de hangfelvétel készül a kormányülésről. Hogy ennek a tartalmát mikor, milyen módon ismerheti meg a nyilvánosság, azt nem tudni.

A téma azért is aktuális, mert a Tisza Párt választási ígéretének megfelelően a nemzetbiztonsági vizsgálat után elkezdték nyilvánosságra hozni a 2010 és 2026 közötti kormányülések összefoglalóit és a titkosított, úgynevezett 2000-es kormányhatározatok listáját. Sőt, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének húszéves évfordulóján közzétették a kormány honlapján a 2006. őszi kormányülések ötven évre titkosított összefoglalóit is. Megkérdeztük a Miniszterelnökségtől, hogy nem érzik-e visszásnak azt, hogy az Orbán-kormány üléseinek dokumentumait közzéteszik, miközben a Magyar-kormány 2026 utáni kormányüléseinek összefoglalói titkosak maradnak. Erre sem kaptunk választ.

A kormányülésekről már a XIX. század közepén részletes jegyzőkönyvek készültek, amelyek a levéltárakban a mai napig elérhetőek és kutathatóak. Fontos dokumentumai ezek egy adott kor megértésének. Az Index korábbi cikke szerint a rendszerváltás előtt elkezdték magnóval is rögzíteni a kabinetüléseket, amit Antall Józsefék és Horn Gyuláék is átvettek a kilencvenes években. Az első Orbán-kormány aztán egy 1998-as kormányhatározattal eltörölte ezt a kötelezettséget, és a szó szerinti jegyzőkönyvről átálltak a rövid emlékeztetőkre. A döntést Majtényi László volt adatvédelmi biztos is kifogásolta, de az akkori kormány azt válaszolta, hogy szerintük nem közérdekűek a kormányülésen elhangzottak, és jegyzőkönyvek nélkül is átlátható a kabinet működése.

A Nyilvánosság Klub az Alkotmánybírósághoz fordult, amely 2006-ban kimondta, hogy a jegyzőkönyv és hangfelvétel hiánya közvetlenül és jelentősen korlátozza a közérdekű adatok megismerésének jogát.

„Egy demokratikus jogállamban a polgároknak joguk van arra, hogy az életükre alapvetően kiható döntéseket, az azokat alátámasztó indokokat és a döntéshozatalban résztvevők szakmai álláspontjait (esetleges ellenvéleményeiket) – akár késleltetetten is – megismerjék”

– áll az AB húsz évvel ezelőtti határozatában.

Az AB szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő az Országgyűlés azzal, hogy nem szabályozta törvényben a kormányülések tartalmi dokumentálásának rendjét. Az akkori szocialista többségű parlament ezt pótolta, és ismét törvény írta elő, hogy a kormányülésekről hangfelvétel készüljön.

A 2010-es választás után aztán a második Orbán-kormány egy rendelettel megint eltörölte a hangfelvételi kötelezettséget. A rendelet miatt az akkori adatvédelmi biztos, Jóri András 2011-ben az Alkotmánybírósághoz fordult, amely a működésére vonatkozó jogszabály változása miatt nem bírálhatta már el az indítványt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!