A Megafon nem vész el, csak átalakul – Lájkbajnokság Extra

A Megafon nem vész el, csak átalakul – Lájkbajnokság Extra
Illusztráció: Fillér Máté / Telex
Molnár Csaba
a Political Capital elemzője
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Ma már szinte közhelyszámba megy, hogy a kormányváltás után a Fidesz kommunikációja elvesztette a hangereje és az elérése jó részét (akkor is, ha pont a Fidesz ezt nem nagyon látszik elfogadni vagy egyáltalán megérteni). Eltűntek az utcákról a propaganda-óriásplakátok, a közmédia elnézést kért és irányt váltott, megszűnt egy csomó KESMA-lap. Mivel a sok milliárd forintból felfuttatott Megafon látványosan összeomlott egy-két hónappal a választás után, hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy a közösségi médiában is lezajlott ez a folyamat – de igazából ez csak egy megérzés, amit még a Facebook közmondásos véleménybuborékai is torzítanak.

Hogy ennél tisztábban lássunk, a tavasszal három részt megélt Lájkbajnokság Extra minisorozatunk folytatásaképpen átpörgettük 60 közéleti-politikai influenszer, propagandista, megmondóember, elemző posztjait a választás óta eltelt fél évben. Volt is meglepetés bőven!

Interakciók (havi átlag)posztok (havi átlag)
1.Bohár Dániel1 946 000320
2.Deák Dániel1 861 000287
3.Bözsi néni1 554 000267
4.Szakács István1 496 000447
5.Gulyás Virág1 424 000244
6.Szarvas Szilveszter1 412 000232
7.Molnár Áron1 325 00043
8.Ahogy a Gazda látja1 140 000338
9.Filep Dávid – A kopasz901 000285
10.Juhász Péter714 00068
11.Veres Zsolt638 000161
12.Schauer Viktor László614 000139
13.Maydayhungary604 00040
14.Juszt László595 00041
15.Tarjányi Péter587 00089

(A számok az elmúlt fél év interakcióinak havi átlagát mutatják, vagyis az április 13. és október 12. között született posztokra érkezett reakciók, kommentek és megosztások összege osztva hattal, és ezresre kerekítve. Az adatok forrása: manuális gyűjtés, SentiOne és Meta Content Library (Meta Platforms, Inc., (2026. október), Meta Content Library version v6.0, https://doi.org/10.48680/meta.metacontentlibrary.6.0))

Nemcsak az tanulságos, hogy kik jutottak a toplistára, de az is, hogy kik maradtak ki az élmezőnyből. Ilyen például a politikusból állatorvossá visszavedlett Hadházy Ákos (18. hely), a kegyelmi botrányt kirobbantó, inkognitóját sokáig őrző, aztán influenszerré váló Vidéki prókátor (20.), a fideszes tüntetéseket szervező, és a „Trianyonnya” gúnynévtől valószínűleg soha meg nem szabaduló Elizabeth – Magyar valóság (22.), a Szőlő utcai botrány idején brit titkosügynöknek kikiáltott Káncz Csaba (29.), vagy az egyrésztmásrésztezés koronázatlan királya, Magyarország talán első számú politikai elemzője, Török Gábor (51.). Megjegyzendő, hogy ezúttal csak influenszereket vizsgáltunk, az egyszemélyes show-n túli oldalakat nem, szóval a Vadhajtásoktól a Jólvanezígyig ők most hiányoznak a listáról.

Ha még emlékszünk a tavaszi Lájkbajnokság Extra epizódokra, a toplista akkoriban úgy nézett ki, hogy a színész-aktivista-influenszer Molnár Áron magabiztos fölénnyel vezet, aztán jön egy csomó megafonos arc. Egészen meglepő, hogy a Tisza győzelme és a Fidesz bukása utáni időszakban ez úgy alakult át, hogy az exmegafonos, de továbbra is fideszes propagandában utazó Bohár Dániel és Deák Dániel vezet, Molnár Áron a hetedik helyre esett vissza, és a fideszesek amúgy a top10-ből hét helyet visznek. Még ezen belül is megdöbbentő a negyedik helyen Szakács István, aki, hát, nagyjából ezt a színvonalat hozza, napi átlag 15 posztban:

De akadnak még meglepő, kicsit talán ismeretlenül is csengő nevek a listán, mint például Veres Zsolt, a Fidesz legvérmesebb székelyföldi digitális harcosa, vagy Schauer Viktor László, a hanyatló Nyugatról az idilli NER-Magyarországra hazaköltözött szobafestő.

Érdekes, hogy míg vagy fél tucat volt megafonos óriási intenzitással nyomul továbbra is, és látványos eredményeket ér el (ide számolhatjuk akár a parlamenti képviselőnek átigazolt Szűcs Gábort és Hortay Olivért is), vannak olyanok is, akik teljesen kicsekkoltak. Rákay Philip például a választás óta összesen kettőt posztolt, pedig az oldalának a felfuttatásába korábban több mint 250 millió forintnyi hirdetést tett a Megafon.

Vagy ott van Trombitás Kristóf, Déri Stefi, Kötter Tamás, Korondy Tamás, Gerhardt Máté – mind a futottak még mezőnyben. Pedig ők nem inaktívak, öten összesen bő 2800 poszttal örvendeztették meg a Facebook népét fél év alatt. Ezzel összesen nagyjából egyharmad Bözsi néninyi lájkot húztak be. Biztos megérte az az összesen 855 millió forint, amit az oldalaik hirdetéseire költöttek, amíg a politikai hirdetés nem volt tilos.

Teljesen lecserélődik az élvonal, ha az egy posztra jutó átlagos interakciószámot nézzük, a fideszes influenszerek itt a top10 végére szorulnak. Ez a jelenség természetesnek számított április előtt, amikor az akkori, gyakorlatilag főállású kormánypárti propagandisták komoly stábokkal megtámogatva simán kitoltak havi 7-800 posztot, míg az akkori ellenzékiek sokkal kevesebb, de egyenként népszerűbb bejegyzéssel operáltak.

Kormányváltás ide, vagy oda, úgy tűnik, ez mit sem változott az azóta eltelt fél évben. Lehet, hogy a Megafon lehúzta a rolót, és Mészáros Lőrinc cégeitől sem érkeznek a rendszeres 500 milliós utalások, nagyjából ugyanazok az arcok továbbra is havi 300 poszttal futnak – rejtély, hogy milyen háttérrel.

A toplista élvonalában itt mindenesetre a megafonosok helyét a közéleti standup világából érkező, aránylag keveset posztoló (a Facebookot inkább a Youtube-csatornát kiegészítő felületként használó) Somogyi András és Pottyondy Edina, illetve Hadházy Ákos vette át. Molnár Áron itt visszaveszi az első helyet, ami azt mutatja, hogy csak az aktivitása esett vissza a választás óta, a népszerűsége nem. Az egy posztra jutó átlagos interakciószáma valamelyest csökkent tavaszhoz képest, de még mindig 30 ezer fölött van, ami nagyon magas – a politikusok mezőnyében mostanában csak Magyar Péter, Orbán Viktor, és néha Fekete-Győr András mutat ennyit, vagy még többet.

Posztonkénti átlag interakció
1.Molnár Áron30 930
2.Somogyi András27 520
3.Hadházy Ákos18 940
4.Pottyondy Edina17 300
5.Maydayhungary15 170
6.Juszt László14 400
7.Juhász Péter10 470
8.Ábrahám Róbert9810
9.Tarjányi Péter6610
10.Deák Dániel6480

Mi történt?

Az biztos, hogy a posztolási aktivitásban óriási törést hozott a választás, ahogyan azt a Lakmusz májusi elemzése is bemutatta. Ez persze logikus is, hiszen utána egy jó ideig nem nagyon volt miért kampányolni. A mezőny posztjainak heti mennyisége aztán nyáron indult lassú emelkedésnek, és szeptember-októberre nagyjából visszaállt a tavaly őszi, a kampány szuperintenzív időszaka előtti szintre.

Ehhez képest egészen meglepő, hogy az interakciószámok a mezőny nagy részénél egészen hasonlóan alakultak a kisebb aktivitás mellett is, mint a kampány hónapjainak brutális termelése mellett. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen tempó ment akkoriban: csak márciusban a Megafon 15 influenszere közel 8000 poszttal állt elő, amiből 4500 videós bejegyzés volt. Vagyis napi átlagban közel 150 videót forgattak le, vágtak meg, feliratoztak, effekteztek, és posztoltak ki Facebookra.

Aztán az április-októberi időszakban Bohár, Deák, Szarvas Szilveszter vagy Filep „A Kopasz oszt” Dávid a felére, vagy még jobban lecsökkent aktivitás mellett, és a Megafon nélkül is nagyjából a február-márciusi számokat tudta hozni. Ami vagy azt jelenti, hogy annak idején a Megafonra költött milliárdokat nagyon nem hatékonyan használták fel, vagy azt, hogy valójában most is főállású influenszerként működnek ezek a figurák, csak más szervezeti háttérrel. Az átlagos interakciószámaik még emelkedtek is a Fidesz bukása után, ami arra utal, hogy a kampány alatt annyira túlpörgették a propagandát, hogy az már kontraproduktív volt.

A vizsgált időszakunk közel 40 ezer posztjából mindössze négynek sikerült 100 ezer interakció fölött termelni, mind a négy még áprilisból való, és mind a négy Molnár Ároné (ahogy egyébként a top20 legnagyobbat futott posztból 15). A témák: Orbán Viktor, Hegedűs Zsolt tánca, Tóth Gabi, és egy lapszemle a választás utáni hétfő-kedd eseményeiről. Az összehasonlítás kedvéért: Magyar Péternek szeptemberben 12, százezer feletti posztja volt, augusztusban 16, és ha még jobban visszamegyünk az időben, májusban 87 darab.

Az influenszermezőny elérése egyébként hasonló nagyságrendű lehet a politikusokéhoz, az egyetlen különbség, hogy itt nincs Magyar Péter-szerűen kiugró szereplő. De ha a hat havi átlag interakciókat nézzük, pont ugyanúgy nyolcan kerültek egymillió fölé, mint a politikusok legutóbbi, szeptemberi Lájkbajnokságában, és a top15 utolsó helyéhez szükséges mennyiség is hasonló (587, illetve 526 ezer).

A legtöbb megosztás

A legértékesebb reakciók külön versenyében a kampány hónapjaiban Molnár Áron aránylag stabilan uralkodott, de most egészen a 10. helyig esett vissza. Új bajnokot avatunk!

Valahol egészen szürreális és egyben szórakoztató, hogy 2026 második felére a magyar közélet legtöbbet megosztott facebookos politikai influenszere egy Bözsi néni nevű egyszemélyes oldal lett, ahol a néniség egy béna MI-profilképben, és a posztokat indító „na, gyermekeim” felütésben merül ki. Ráadásul mindezt alig másfél év alatt érte el, a nulláról kezdve, egy olyan mezőnyben, aminek a felét szó szerint milliárdokból építették fel, a másik fele meg úgy indult, hogy színészként, tévésként, humoristaként már több százezres követőtábora volt.

Megosztások (havi átlag)megosztás / poszt
1.Bözsi néni149 000558
2.Bohár Dániel126 000395
3.Deák Dániel115 000402
4.Eri-gondolatai112 000975
5.Tarjányi Péter103 0001165
6.Szarvas Szilveszter102 000442
7.Juszt László85 0002059
8.Gulyás Virág82 000335
9.Szakács István79 000176
10.Molnár Áron69 0001612

A Lájkbajnokság sorozat korábbi epizódjait itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!