Hiába dolgoztak sokat Kármánék, lehetetlen igazságos cégértékelést használni a vagyonadóhoz

Magyar Péter miniszterelnök kedden bejelentette, hogy 2027. januártól bevezetik a vagyonadót az 1 milliárd forint feletti vagyonokra. A kormány a részleteket is megosztotta a milliárdosok vagyonadójáról, amelynek bevezetését Magyar és a Tisza Párt már a kampány során megígérte.

Egyértelmű, hogy a vagyonadó tervezetén sokat dolgozott a Pénzügyminisztérium (PM): nem egy kétoldalas, hevenyészett jogszabály született, hanem egy összesen 55 oldalas, részletesen kidolgozott szabályrendszer. Vélhetően azonban akkor is sokan vitatnák a tervezetet, ha a szöveg ötször ilyen hosszú lenne, például a cégértékelések részletszabályai miatt.

Ebben a cikkben a frissen bemutatott vagyonadószabályok közül a cégértékelésekkel kapcsolatos megfontolásokat és anomáliákat emeljük ki.

A big picture

Baráti Ákos, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnere azt mondta a Telexnek a vagyonadó tervezetéről, hogy nagyon nehéz minden egyedi esetet megfelelően lefedni, míg Illés István, az Apelso Wealth Management partnere szerint a magyar állam alapvetően transzparens és korrekt volt, egy nívós nemzetközi sztenderd, a svájci KS 28 hivatalos útmutatójából indult ki. Ez a tőzsdén nem jegyzett vállalatok (részvények, üzletrészek) adóügyi értékelését szabályozza. A magyar állam végül bizonyos esetekben az útmutatóban szereplőnél kedvezőbb kulcsot használt, igaz, a svájci szabályok bizonyos az adóalany által választható elemeit nem alkalmazta.

A következő négy évben a magyar GDP összesítve 380–400 ezer milliárd forint alakulhat, erre az időszakra 800 milliárd forint vagyonadót szedne be a Tisza-kormány. Az állami kiadások fedezete sok kisebb tételből is összeadódhat, de ez az adónem még a beszedési költségek levonása nélkül is csak 0,2 százalékot hoz GDP-arányosan – azaz nem kicsi, de nem is olyan nagy összeg, mint amiről korábban lehetett hallani.

Magyar Péter miniszterelnök egy június 11-i sajtótájékoztatón még évi 300–600 milliárd forintos bevételt vizionált, de Karagich István, a Blochamps ügyvezetője már akkor is csak évi 150–200 milliárd forintot tartott reálisnak. Úgy tűnik, végül ehhez a prognózishoz igazodott a kormány is.

A kormányzati várakozás visszaesése részben abból adódhat, hogy a kormány olyan törvénytervezettel állt elő, ami szeretné a későbbi vitás eseteket minimalizálni, vagyis sok esetben a milliárdosok szempontjából kedvező alapból indult ki. Emellett a tervezet megengedi a családtagok szétválasztását: egy négytagú család nem 1 milliárd, hanem 4 milliárd forint vagyon felett lesz csak adóköteles. Változás az előzetes várakozásokhoz képest az is, hogy a kormány végül emelt a leggazdagabbak kulcsain.

Faék egyszerűségű szorzás

A vagyonadó elképesztően összetett, a szabályozásnak sok területet kell lefednie: pénzügyi eszközöket, cégeket, ingatlant, műtárgyakat.

A szabályok között talán a legvitatottabb, de egyben a legtöbb kiskaput kínáló az lett, hogy a céges részesedéseket hogyan kellene értékelni.

Az önbevallás után az adóhatóságnak mérsékelt eszközei vannak ellenőrizni vagy vitatni a végeredményt. A jogalkotónak nincs arra erőforrása, hogy egy M&A (mergers and acquisitions, azaz összeolvadásokkal és felvásárlásokkal foglalkozó) tanácsadó 200 oldalas cégértékelésének pontosságával haladjon, és az adóhatóságnak sem lesznek tömegesen cégértékeléshez értő szakemberei sem, akiknek aztán lenne eszköze és ideje 2000–3000 bonyolult cégértékelést felülvizsgálni.

Ezért egyszerűbben kellett megírni a törvényt. A szabályokról már korábbi cikkünkben is írtunk. A tervezetben szereplő cégértékelési módszertan lényege, hogy

• a tőzsdén jegyzett társasági részesedéseket piaci árfolyam alapján kell értékelni;
• a nem tőzsdei cégek esetében a társaság saját tőkéjének egyharmados és a jövedelemtermelő képességet kifejező hozamértékének kétharmados súlyozott átlaga a kiindulási pont.

A hozamértékelés az utolsó három lezárt üzleti év adózott eredményének átlaga, 15 százalékos tőkésítési ráta alapján. Ez az átlagos adózott jövedelem 6,67-szerese.

Az általunk megszólaltatott szakemberek szerint ez alapvetően nem rossz érték: a magyar kockázatmentes hozamhoz hozzáadjuk a kockázati felárat, illetve az illikviditási prémiumot. Átlagosan tehát nem tűnik rossznak a szorzó, de a gyakorlatban lehetnek nagy eltérések. Például más egy ma még elketyegő, nagy eszközértékű, de nem túl fényes jövőbeli üzleti kilátásokkal rendelkező nyomda értéke, mint egy gyorsan fejlődő, de ma még csak korlátozott jövedelmet termelő, nyugatra értékesítő informatikai cégé, mondta Baráti Ákos.

A 6,67-szeres szorzás tehát faék egyszerűségű, de mint mutattuk, vélhetően ez is volt a cél. Illés István szerint két szempont viaskodott: vagy legyen agyonszabályozott, de igazságos a rendszer, vagy legyen erősen leegyszerűsített, de könnyebben alkalmazható. Azaz ne pusztuljanak bele az érintett üzletemberek az adminisztrációba. Az indokolásból lehet tudni, hogy a PM munkatársai utóbbit választották, a módszertan nem lett bonyolult.

Hiszen van olyan befektető, aki úgy hoz befektetési döntést, hogy egyszerűen felszorozza a cég hároméves átlagos nyereségét egy stabil értékkel? Nyilván nincs.

Képzeljük el, hogy van egy MI-cég, amely az elmúlt három évben átlagosan 100 millió forint nyereséget hozott, de azt tervezi, hogy a következő években 50 százalékos lesz a növekedése. Van egy másik, hagyományosabb cég, szintén 100 millió forintos átlagos nyereséggel, ez a cég viszont a következő években jó eséllyel elhal, mert a mesterséges intelligencia kiváltja a piacát. Ezek vajon ugyanannyit érnek?

Azt minden szakértő pozitívumként említette, hogy a törvény családban gondolkodik, nem egyénben. Az valóban kedvező hatás lenne, ha éppen a leggazdagabbak körében érne el a szabály kedvező demográfiai hatást, hiszen a több egyenes ági családtag lesz a jövőben a legjobb adóelkerülési módszer a gazdagok körében.

Illés István szerint a jövőben éppen ezért több családtag kerülhet tulajdonosként a cégekbe. A nem tőzsdei cégrészesedés értéke kisebbségi kedvezménnyel is csökkenthető: 33–50 százalékos részesedésnél 25 százalékkal, míg 33 százalék alatt 30 százalékkal. A kedvezményt mindenkinél a saját részesedése alapján kell számolni, a családtagok részesedését nem kell összeadni. Egy 4 milliárd forintra értékelt cég egyedüli tulajdonosa tehát évi 30 millió forint vagyonadót fizetne. Ha ugyanez a cég négy családtag kezében van, fejenként 25 százalékban, akkor mindegyikük részesedése pusztán csak 700–700 millió forintot ér.

Vagyis nincs egybeszámítási szabály. Képzeljük el, hogy adott egy 4 tagú család, Smokk Béla és becses neje, valamint a gyerekek. A cég 4 milliárd forintot ért, és ugyanannyit ér akkor is, ha a család a részvényeket szétdobja négyfelé. Ám ekkor a NAV előtt már nem 4 milliárd lesz a cég értéke, hanem négyszer 1 milliárd. Mivel mindenki kisebbségi részvényes lett, 30 százalékos diszkontot is lehet alkalmazni, vagyis még többet spórolt ki a Smokk-család a vagyonadó alapjából.

Saját értékelést is ér hozni

Illés István olyan elemet is említ, ami a fent már említett svájci szabályozásban kedvezőbb. A svájci értékelésben az adózó két cégértékelési módszer közül választhat: vagy a három év nyereségeinek az átlaga, vagy az elmúlt két év súlyozott átlaga számít, ahol az utolsó lezárt év számít duplán. Ennek az a háttere, hogy ha egy cég már hanyatlik, az adózó érvelhet azzal, hogy a következő években várhatóan brutálisan beesik a cégérték, az adóhatóság pedig elfogadja az érvelést.

Magyarországon más a rendszer, itt nincs automatikus „hanyatló vállalkozás árazás”. Viszont lehet majd saját cégértékelést hozni, aminek a gyakorlata izgalmas lesz, hiszen nem kell sok fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, lehet-e alacsony értékelésekre tanácsadót találni. Ezt a feltételezést persze a tanácsadók sértődötten kikérnék maguknak, mondván, csakis a szakmai sztenderdek szerint értékelnek, de alighanem volt már ilyen célzott értékelés a világtörténelemben. Igaz, a NAV és a bíróság megbüntetheti azt, akinek nagyon az adózó felé hajlik a keze.

Van egy olyan elem is, ami több irányba is igazságtalan lehet. Az 500 millió forint alatti tőke esetén az adózó használhatja a sima számviteli beszámolóban szereplő saját tőke értéket, 500 millió forint felett az eszközöket aktuálisan fel kell értékelni.

Képzeljük el, hogy van egy ingatlanos cég, ahol 15 éve Burján Béla megvett egy pátyi telket, hogy jó lesz majd raktárnak. Itt az 500 millió forint alatti bekerülési érték lehet irányadó. Nagyon sok olyan ingatlanos cég és holding van, amiben van egy 15 éve még 200 millió forintért megvett ipari ingatlan. Burján Bélának semmit nem kell felértékelnie, pedig lehet, hogy ma valójában 800 millió forintot ér a telek az agglomerációban. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a cégnek 0 forint a nyeresége, hiszen csak tartja a telket, akkor még jobban jön ki neki a szabály. Egyharmados súllyal számít a tőke (200 millió forint) és kétharmados súllyal a nulla forintos hozamérték: vagyis 66,7 millió forintot ér az a cég, ami valójában 800 millió forintot ér.

Nyilván nem ez a torzítás volt a szándék, de ugyanez eljátszható a holdingoknál is. Ott csak a saját tőke számít – de tudjuk, hány olyan holdingcég van, ahol minimális saját tőke mellett több tízmilliárdos érték van a társaságban.

Az 500 millió forintnál nagyobb cégeknél a rejtett tartalékokat is figyelembe kell venni. Magyarul azt, hogy a befektetett eszközként nyilvántartott ingatlanok, részesedések és értékpapírok ma mennyit érnek, a piaci érték mennyivel haladja meg a könyv szerinti értéket. Erről könyvvizsgáló által ellenőrzött adatot kell szolgáltatniuk a tulajdonosoknak a NAV felé. A szándék egyébként dicséretes, a cél az, hogy a kisebb cégeknek ne legyen akkora értékelési terhe: ez a sarki fűszeresnél indokolt is, az óriási erőforrásokkal rendelkező ingatlancézároknál már kevésbé.

Mindenesetre lesz egy újabb ösztönző a magyar gazdaságban a nyereségek eltüntetésére.

Baráti Ákos kiemeli a startupok helyzetét is. Képzeljünk el egy nagyon innovatív srácot, Tamási Andor gyógyszerkutatót, akinek a cégébe 10–15 évig tolni kell a pénzt. Ha Andor tud nyerni kockázati tőkés köröket, jönnek a private equity fundok, lesz a cégnek érdemi saját tőkéje. Az alapító részesedése is sokat ér, de neki semmilyen likvid vagyona nincsen, hiszen a befektetőtársai nem is engednék, hogy kivegye a pénzt, majd csak akkor, ha a kockázati tőkések már megtérültek. Azaz lehet, hogy Andor papíron milliárdos, de nagyon nehezen fog vagyonadót fizetni.

Az is számítási érdekesség, hogy egy cég életében lehet nyereség, nullszaldó és veszteség, de a NAV metodikája a hároméves átlagos eredménynél csak a pluszt és a zérót ismeri. Vagyis nincs olyan, hogy egy három éve veszteséges cég csökkentheti a saját tőke értékét a rossz tendencia miatt. A módszer tehát aszimmetrikus: a régóta veszteséges cég is a saját tőkéjén lesz értékelve.

Az ellenőrzési gyakorlat

Izgalmas kérdés lesz a végrehajtás és az ellenőrzés is, ha ugyanis a NAV mindig mást mond, mint az önértékelők, sok jogvita lesz. Rengeteg elemnél amúgy is kódolt a vitatkozás. Hozzunk egy cégértékelésen kívüli példát: Rudas Leopold autóőrült, van egy egyedi, saját maga által restaurált veterán autója, olyan, amiből nem volt publikus adásvételi tranzakció az elmúlt húsz évben. Ez az autó vagy az ezt birtokló cég mennyit ér? A törvénytervezet hasonló besorolás alá eső autó értékelését javasolja, de ezt nem lesz könnyű megállapítani. Kicsit ilyen a kisebb cégek értékelése is: ha a külső értékelő szakember szubjektív szempontok alapján értelmez, a végeredmény vitatható, a mozgástér pedig nagy.

A szabályok a külföldiek magyarországi vagyonára is kitérnek. Ettől azonban sokat nem érdemes várni, hiszen tele vagyunk kettős adóztatást elkerülő egyezménnyel, és egyébként is csak a külföldi magánszemély által birtokolt cég adóztatható, a holdingcég már nem. Vannak ugyan szigorúbban kezelt cégek, például az ingatlanos társaságok, de összességében elég nehéz lesz egy külföldi család egyes tagjaihoz tartozó egyedi részesedéseknek utánamenni egy alapítvány vagy egy vagyonkezelő esetében.

Az egyik hazai bank cégelemző szakembere arról beszélt nekünk, hogy bár valóban vannak az ő szakmájában is ilyen egyszerű szorzós cégértékelések, a munkája során mindig összetettebb modelleket alkalmaz. Egy-egy hatalmas táblában mindenféle külső paraméterek, világpiaci árak, adók, szabályozói kockázatok, vagyis a növekedési lehetőségek adják a diszkontált jelenértéket.

Többen is arról beszéltek nekünk, hogy inkább a vagyonadó jelképes értéke fontos a Tisza politikai világában, hiszen megígérte a párt az adó bevezetését. A gazdagokat amúgy sem szokta szeretni az „átlagos” választó, ráadásul Magyarországon a gazdagodás összekeveredett az elmúlt években a NER-rel. Természetesen hosszasan lehetne sorolni a különbséget a járadékvadászok és a saját ötleteikkel, export révén gazdagodó sikeremberek között, de érvelni nem könnyű, hiszen sokan érzik úgy, hogy az adó nem nagy teher a milliárdosoknak, ha meg az, akkor sem megy rossz helyre a saller.

Ne legyen csalódás!

Karagich István szerint ugyanakkor az adó csak egy szűk középmezőnyt fog megtalálni. A néhány milliárdos cégekkel kár foglalkozni, a leggazdagabbak meg remekül optimalizálnak, közöttük van az adó fókuszcsoportja. A legkisebb cégeket azért kellene kihagyni, mert ott nem igazán transzparens, hogy mennyit is érhetnek. Vadon Gáspár bácsi 35 éve vállalkozó, exportra gyárt valami kütyüt, 15 embert szépen eltart. De mennyit ér valójában egy ilyen cég, mennyit Gáspár bácsival és mennyit akkor, ha kivesszük a mindenes alapítót, aki 5 ember munkáját végzi, és valójában az ő fejében van meg minden tudás, neki vannak kapcsolatai? Ha pedig a jövőben már nem 30 milliós nyereséget ér el a cég, hanem 30 millió forint adót fizet Gáspár bácsi, megtartja-e az embereit, fenntartja-e a cégét?

Akárhogyan is lesz, az nagyon fontos, hogy az adó ne vonjon ki aktív tőkét a magyar gazdaságból, hiszen most regionális összehasonlításban egész jól állunk, a magyarok vagyona 117 százaléka az éves GDP-nek. Ez nagyobb érték, mint a környező országokban, igaz, az ember nem tudja, hogy a számlálóra legyen büszke, vagy a nevezőt szégyellje. Vagyis a tört attól is lehet magas, ha a magyarok sokat takarítottak meg, de attól is, ha gyengén termelték a GDP-t.

Karagich István szerint amennyiben a vagyonban – nagyon helyesen – az elsődleges lakóingatlant nem vesszük figyelembe, és a lakosság 126 ezer milliárd forintos vagyonából kivesszük a 72 ezer milliárd forintos pénzügyi vagyont, megkapjuk a cégértékelésekben egyáltalán felmerülő 54 ezer milliárd forintos vagyont.

Ez még viszonylag nagy szám, de ezek közül csak a „méreten felüliekkel” érdemes foglalkozni: ott már van auditált mérleg, objektívebb értékek, pontosabb képe lesz az adóhatóságnak. Csakhogy, mint a szakember mondja, a gazdagok vagyonadó bevezetése utáni magatartására vannak külföldi példák: ha valahol bevezetik a vagyonadót, a következő évben a gazdagok reagálnak, és azonnal csökken a befizetett adó mértéke. Ez alól vélhetően Magyarország sem lesz kivétel.