IEA-vezér a Hormuzi-szorosról: Ez a történelem legnagyobb energiabiztonsági fenyegetése

Találkozom Magyar Péter miniszterelnökkel, Orbán Anita külügyminiszterrel és Kapitány István gazdasági és energetikai miniszterrel is. Mivel ez az első látogatásom az áprilisi választás óta, szeretnék gratulálni az új kormánynak ahhoz, hogy egy igen átfogó gazdasági és politikai stratégiát dolgozott ki. Ami az energiaügyet illeti, máris tettek fontos lépéseket, ezeket szeretném támogatni. Szerintem Magyarország jó irányba tart: gazdasági, társadalmi és energiapolitikai szempontból egyaránt.

Nyolc hónap telt el a háború kezdete óta, és véleményem szerint ez a történelem legnagyobb energiabiztonsági fenyegetése. A Hormuzi-szoroson keresztül haladt át ugyanis a globális olaj- és LNG-szállítmányok jelentős része – mintegy 20 százaléka –, valamint a világ műtrágya-kereskedelmének egyharmada. Egyik napról a másikra elveszítettük ezt az útvonalat. Emlékezhetnek rá: négy éve, az Ukrajna elleni orosz inváziót követően egy másik kulcsfontosságú útvonal is megszakadt, az az útvonal, amelyen keresztül Nyugat-Szibériából érkezett energiaforrás Európába.

Nagyon rövid idő alatt – mindössze négy év leforgása alatt – a globális energiapiacok elvesztették két fő artériájukat, amelyeken keresztül az energia a termelőktől a fogyasztókhoz eljutott. Ez komoly probléma, amelynek súlyos következményei lettek és lesznek. Sokan úgy vélik: ha egyszer a szorost már lezárták, akkor az a jövőben újra lezárulhat. Van egy török mondás: „Ha a váza, amelybe a virágokat tetted, eltörött, akkor azt már újra nem lehet összeragasztani.”

Úgy vélem, hogy az energiaügyek terén nincs reális út a visszatérésre, arra, hogy újra ott tartsunk, ahol 2026. február 28-a előtt álltunk. Az országok jelenleg épp felülvizsgálják az energiapolitikájukat, partnerségeiket és technológiai választásaikat. Ami pedig az ön által említett konkrét piacokat illeti: komoly volatilitásra számítok az elkövetkező hónapokban. A Nemzetközi Energiaügynökség felszabadított készleteket, de azok 80 százaléka már elfogyott, és a háború kitörése előtt meglévő jelentős olajtöbblet és készletállomány lassan kimerül. A helyzet kritikus. Így hát, hacsak nem nyílik meg feltétel nélkül és minden fél számára meggyőző módon a Hormuzi-szoros, további nagy ingadozásokra számíthatunk az olajpiacokon. Különösen a dízel kérdése kulcsfontosságú.

Amíg a közel-keleti nyersolaj különféle alternatív útvonalakon vagy épp rejtett hajószállítmányok révén még eljut a célállomásokra, a finomított termékek – különösen a dízel – nem érkeznek meg. A jelenlegi dízelhiányt a Közel-Keleten és Oroszországban ért finomítói találatok okozzák.

Ha durva becslést kellene adnom: a probléma kétharmada a közel-keleti, egyharmada pedig az oroszországi finomítók sérüléseiből fakad. Nehéz idők elé nézünk.

Éppen ezért a Nemzetközi Energiaügynökségnél arra ösztönözzük tagállamaink kormányait, hogy – természetesen kellő körültekintéssel – szabadítsák fel dízelkészleteiket.

A probléma az, hogy a dízelüzemanyag-fogyasztás meglehetősen árrugalmatlan, mivel az emberek olyan létfontosságú területeken használják, mint a teherfuvarozás, a tömegközlekedés vagy a mezőgazdaság. Attól tartok, hogy az áremelkedés hatására a kereslet csak mérsékelten fog csökkenni. Ha azonban a helyzet súlyosabbá válik, a Nemzetközi Energiaügynökség javaslatokat fogalmaz meg arra, hogyan lehetne nem piaci eszközökkel, azaz nem az árakon keresztül, hanem szabályozási intézkedésekkel csökkenteni a dízelfelhasználást; vagyis milyen lépéseket tehetnek a kormányok. De azért még nem tartunk itt. Felmerültek olyan viták is, hogy egyes országok a dízelkivitel betiltását fontolgatják. Ez természetesen csak tovább súlyosbítaná a jelenlegi problémát.

Valóban, a gázpiac is komoly nehézségekkel küzd, mivel a Katartól érkező cseppfolyósított földgáz (LNG) jelentős része az ázsiai piacokra került. A fő importőrök, mint Japán, Dél-Korea, Kína, és kisebb mértékben India nincsenek könnyű helyzetben.

Európa szempontjából ez kettős problémát jelent, hiszen az Európai Unió bejelentette, hogy az oroszok ukrajnai agressziója miatt csökkenteni kívánja az orosz gázfüggőségét. Valójában ez egy mélyreható átalakulás kezdetét jelenti. Az invázió előtt az orosz gáz részesedése az Európai Unió gázellátásában körülbelül 40 százalék volt. Ma ez az arány már csak 10 százalék alatt van. Európa tehát komoly kihívással néz szembe: egyrészt kiesett az orosz gáz, másrészt a katari gázkészletek Ázsiába irányulnak, miközben a tárolók töltöttségi szintje a téli szezon kezdetén meglehetősen alacsony. Ennek következtében Európa és Ázsia versenyezni fog a más országokból érkező cseppfolyós földgázért (LNG), ami felhajthatja a gázárakat Európában.

Más megoldásokat kell találnunk, és más forrásokból származó LNG-t kell Európába juttatnunk. Két-három év múlva a piaci helyzet sokkal stabilabb lesz, mivel – ahogy ön is említette – számos projekt válik elérhetővé, többek között az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából és egyes afrikai országokból. A mostani tél azonban tartogathat még némi nehézséget. Jó hír viszont, hogy az LNG-importkapacitás az elmúlt négy évben csaknem megduplázódott, köszönhetően a többek között Görögországban, Lengyelországban, Horvátországban és Finnországban végrehajtott kapacitásbővítéseknek. Emellett 2022 óta javultak a határokon átnyúló összeköttetések is, például Magyarország és Szlovákia, illetve Magyarország és Románia között.

Szóval reméljük, hogy nem lesz kemény tél, bár a reménykedés természetesen nem tekinthető stratégiának. Ugyanakkor megoszthatok önnel egy tapasztalatot, amelyet európai kormányfőkkel folytatott beszélgetéseim során szereztem: felmerülnek – olykor félénken, sőt titokban – olyan gondolatok, hogy vajon nem kellene-e átmenetileg újra orosz gázt vásárolni Európa számára. Véleményem szerint ez gazdasági és politikai szempontból is hiba lenne. Ha egyszer hibázunk, az hiba; de ha másodszor is elkövetjük, az már több mint hiba.

Nos, nem vagyok jogász, de tájékozódtam az ügyben, és többször is egyeztettem róla európai vezetőkkel. Nem ismerjük a szerződések pontos tartalmát, márpedig egy esetleges jogvita kimenetele teljes mértékben a szerződéses feltételektől függ majd. Úgy vélem – bár jogi viták lehetősége természetesen nem zárható ki –, hogy a szabályozást eleve úgy alakították ki, hogy minimalizálja a kockázatokat, és megvédje a vásárlókat attól, hogy olyan gázért kelljen fizetniük, amelyet már nem hozhatnak be.

Az EU-ban nincsenek jelentős szankciók vagy korlátozások az orosz nukleáris fűtőanyag behozatalára vagy az orosz részvétellel zajló nukleáris projektekre vonatkozóan. Általános tanácsként azonban elmondhatom: a nukleáris energia olyan technológia, amely rendkívül fontos Európának, a szuverenitás, a versenyképesség és a biztonságos villamosenergia-ellátás szempontjából egyaránt.

Amikor az országok nukleáris partnert választanak, kulcsfontosságú, hogy a megfelelőt találják meg: olyat, aki nem használja fel ezt az együttműködést zsarolási eszközként, és aki a megfelelő technológiát kínálja, megfelelő áron.

A nukleáris partnerségek ugyanis – ha fogalmazhatok így – olyanok, mint egy katolikus házasság: ha egyszer elköteleződtél, az akár 80–100 évre is szólhat.

Éppen ezért nagyon körültekintően kell megválasztanunk a partnerünket.

Az IEA-nál dolgozva szerencsés helyzetben vagyok, hiszen folyamatosan látom az energiaszektor összes adatát, és azt érzékelem, hogy a kormányok és a piacok jelentős szakpolitikai válaszokat adtak a válságra. Vannak nyertesek és vesztesek is. A nyertesek közé tartoznak – ahogy ön is említette – a megújuló energiaforrások. A megújulók, különösen a napenergia térnyerése jelentősen felgyorsult, akárcsak az elektromos autóké. Ha Kínát, amely önmagában is hatalmas szereplő, kivesszük a képletből, akkor is azt láthatjuk, hogy az év első kilenc hónapjában a világ többi részén példátlan mértékben, 60 százalékkal nőtt az elektromos járművek értékesítése.

Ez a folyamat nemcsak Európában zajlik, hanem Brazíliában, Ausztráliában, Thaiföldön és Vietnámban is. Emellett azt tapasztalom, hogy számos ország sokkal nagyobb figyelmet szentel az atomenergiának, egyre inkább előtérbe kerül. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonyság is kulcsfontosságú szakpolitikai eszközzé vált. Annak is örülök, hogy a magyar kormány úgy döntött, hogy feloldja az előző kormány által a szélenergiával szemben bevezetett tilalmakat, hiszen a szélenergia jelentős lehetőségeket rejt magában.

És ha egyetlen tanácsot adhatnék még a magyar kormánynak: mivel magas a napenergia aránya, a szélenergia új megjelenésével párhuzamosan szükség lesz akkumulátoros tárolókapacitásokra is. Ezek a beruházások rendkívül fontosak. A kormányzati bejelentéseket, köztük a miniszterelnök megjegyzéseit látva bízom benne, hogy jelentős akkumulátoros beruházások is megvalósulnak. Ezek segítenek majd a lehető legjobban kihasználni a nap- és szélenergiát, és kiegyensúlyozó szerepet tölthetnek be olyan kihívások esetén, mint amilyenekkel nyáron szembesültek, például a vízenergia-termelés vagy az atomenergia-termelés ingadozása miatt.

Gratulálok ahhoz, hogy a szélenergia újra teret kap, de kérem, folytassák az akkumulátoros beruházásokat az ellátásbiztonság megerősítése érdekében!

Hadd tegyek még egy megjegyzést. Olyan emberként, aki folyamatosan elemzi a számokat és kapcsolatban áll kormányzati vezetőkkel világszerte, gyakran találkozom a kérdéssel: a klímaváltozás elleni küzdelemre vagy az energiabiztonságra helyezzük-e a nagyobb hangsúlyt? Mi az elsődleges, és mi a másodlagos? A kormányok jelenlegi energiaválságra adott válaszait látva azt gondolom, hogy az energiabiztonsági és a klímapolitikai célkitűzések még soha nem voltak ennyire szoros összhangban.

A válságra adott válaszok, az energiahatékonyság, a nap- és szélenergia, az elektromos autók és az atomenergia egyúttal a károsanyag-kibocsátás csökkentését is szolgálják. Remélem, hogy az új magyar kormány politikája továbbra is támogatni fogja ezeket a technológiákat, amelyek előnyösek a magyar gazdaság és a magyar szuverenitás szempontjából, ráadásul segítenek kordában tartani az árakat.

A világ minden idők legnagyobb energiaválságával néz szembe. Az elmúlt hónapokban Európában és világszerte is sok kormány érthető módon közbelépett, hogy támogassa a magasabb energiaszámlákkal szembesülő fogyasztókat. Ha ezeket az átmeneti intézkedéseket a leginkább rászorulókra lehet célozni, az igazságosabbá és megfizethetőbbé teheti őket. A hosszabb távú intézkedések azonban – például az energiahatékonyság és az energiaforrások diverzifikálása, különösen a tiszta források irányába – rendszerszinten is segíthetik az ellenálló képesség kiépítését, és mindenkinek csökkenthetik a számlákat.