Kongóból nézve Magyarország Eldorádó – erős állítások Richárd testvér interjújából

A Most jövök legújabb adásában vendégünk volt Hardi Richárd, aki szerzetes-orvosként 31 éve gyógyít betegeket Közép-Afrikában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A csodadoktorként is emlegetett szemésszel kalandos életéről és arról beszélgettünk, mit ért el az elmúlt három évtizedben a hatalmas és rendkívül szegény országban. Ebben a cikkben a beszélgetés legérdekesebb állításait gyűjtöttük össze.

„Az, hogy egy kis kórház legyen, az nem nagy csoda, de az, hogy csak szemészetet kiszolgáló klinika legyen három megyére kiterjedő hatáskörrel, az teljesen egyedi” – foglalta össze Hardi Richárd élete legnagyobb projektjének jelentőségét. A szemészeti klinika 2006-ban kezdte meg működését Mbuji-Mayiban, az ország közepén fekvő nagyvárosban. Eleinte bérelt villákban működtek, aztán eldöntötték, megpróbálkoznak egy saját komplexum építésével. Ma ez a legjobban felszerelt, legmodernebb szemészeti klinika az országban.

Richárd testvér afrikai misszióját még a sokkal kisebb Kabindában kezdte meg 1995-ben. Fiatalkorában Algériában éltek, ahol orvosnak tanult, majd hazatérve kis kitérővel elvégezte az orvosi egyetemet. Közben megtért, belépett a Nyolc Boldogság Katolikus közösségbe, és Tatabányára került szemészként.

„Úgy éreztem, itthon nagyon sok szemész volt, egymás tyúkszemét tapostuk, ezért kértem, hogy hadd mehessek ki. Azt tudtam, hogy kint nagyon nagy hiány van szakorvosból. Eleinte nagyon nehéz volt, a higiénia állapota, a szegénység miatt.”

„Tatabányán nagyon jó volt a szemészet. Nagyon sokat ügyeltem, és éjszakánként az eszközökkel játszottam. És ezt a tudást tudtam kint alkalmazni. Gyerekkorom óta imádtam szerelni” – mesélte a szerzetes, aki nemcsak szemészként és műszerészként állta meg a helyét. Volt időszak, amikor egyedüli sebészként szolgált a missziós kórházban.

Két háborút élt át

„Az első öt év két háborúról szólt” – emlékezett vissza a két kongói háborúra, amiknek a frontvonala Kabindánál állt meg, és a város ostrom alá került. Akkoriban nemcsak szemészként volt rá szükség. „Császármetszés, háborús sérültek, más akut dolgok. Olvasgatott az ember könyvekből, és akkor remegve odaáll. Nagyon nagy műtéteket akkor vállaltál, ha láttad, hogy vagy belehal a beteg, vagy megpróbálod, és esetleg túléli.”

„A legnehezebb pillanat a háborús dolgokban az, hogy nem tudod, mi az igazság. Mindenki beszél, de senki nem tud semmit. Hogy igazából mi a veszély, azt nem tudod felmérni, és csak szorongsz.” Már majdnem összepakoltak, mert félő volt, hogy elfoglalják a várost, de Richárd testvér egy séta során belső sugallatra úgy döntött, maradnak. A front végül nem tört át, jól döntött. Az csak később derült ki, hogy az egész város a kórházat figyelte, elhagyja-e a várost az azt működtető közösség.

Beállt a béke, és újra visszatérhetett a szemészethez. Sokat beszélgettek arról a közösségben, hogy fenntartható módon csak akkor tudnak orvosi ellátást nyújtani, ha nem csak külső támogatásból működnek. Készített egy koncepciót arról, hogyan lehetne bevételhez jutni a fizetőképes páciensekből.

„Ha tényleg nagyon szegény, akkor nagyon kis összegért megoperáljuk. Mondjuk, hozza be egy tyúk árát. Aztán van egy plafon, amit közösen szoktunk megállapítani, és azt mondjuk a gazdagabbaknak. A gazdagabb beteg segít a szegényebb betegnek” – mesélte, hogyan lehet szociális alapon magánkórházként működni.

Vidéki missziók

„Ez a nyolcvannapos szakasz” – idézte fel egy bejátszott videórészleten látható sáros útról. – A helyiek így nevezték el, mert egy kamion egyszer itt nyolcvan napig rostokolt.” A Mbuji-Mayi és Kabinda közötti 150 km-es főútról van szó, amelyről néhol eltűnt a nyolcvanas években leaszfaltozott felső réteg. Ezeken a részeken átjutni nagyon nehéz, de az igazi munka csak a megérkezés után kezdődik.

„A leggyakoribb probléma a szürke hályog, ami olyan mértékű, hogy a beteg szinte vak. Megoperálod, leveszed a kötést, és gyönyörűen lát. Ezek elképesztő pillanatok. Mert nélkülünk ezek az idős emberek otthon vannak és várják a halált.”

„Kongó százmilliós ország, és jelenleg van 100 szemész szakorvosa. Ha összeveted, Magyarország 10 milliós és van legalább ezer szakorvosa. Elképesztő különbség.” Richárd testvér 100-120 beteget vizsgál meg naponta a vidéki missziók során, három hét alatt nagyjából 150-200 beteget operálnak meg három hét alatt, ami nagyon komoly műtéti produktivitást jelent.

Sok fiatalon is segít. Egyik páciensét kislány korában hozták be egy ilyen vidéki misszión. A lánynak is visszaadta a látását, azóta boldog életet él, megházasodott. A lány történetét Hajdú D. András fotós mutatta be, aki tíz évvel később felkereste Richárd testvér páciensét.

Élete főművének a mbuji-mayi klinikát tartja. „Mindenki kongói benne, tehát a kongóiaknak adunk munkát, 50 családnak. Ez az övék. Érezniük, tudniuk kell, hogy nem viszem haza, amikor elmegyek innen. Akkor látod az igazi értékét, hogy nem vagy ott. Nagyon fontos, hogy a mbuji-mayi klinika húsz éve van már. Van öt orvosunk, hat szakápolónk. Szemüveget gyártunk, van gyógyszertárunk, vannak működő műtőink, van gyerekszemészet.”

„A sebészetet nekem át kell adni, mindazzal a tudással együtt, amit felszedtem itt harminc év alatt. Mindenféle helyzeteket kellett megoldani. Legyen az műtéti vagy technikai tudás. Magyarországon az orvosnak odaviszik a műszert, és a technikus beállítja. Itt nem így működik.”

A fővárosban, Kinshasában évi ötven műtétet csinálnak csak, nagyon keveset. Szóval hiába érkezik a fővárosból egy végzett szemész szakorvos hozzá, gyakorlati tudása nagyon csekély, képezni kell.

Nem mindig könnyű segíteni

„Néha még azért is meg kell küzdeni, hogy te a szegényeknek jót teszel és a szegényeket szolgálod ki és még azért is téged hibáztatnak. Nagyon sok időbe tellett ezt megérteni, és sokszor elkeseredtem. Rendkívül sok türelem kell ehhez.”

A nemzetközi támogatások mellett Magyarországról is érkezik segítség. Van egy magyar alapítvány, a Richárd Testvér Kongói Betegekért Alapítvány, ami gyűjt támogatásokat, illetve kaptak a magyar államtól is egy komolyabb összeget, amiből fel tudták építeni a klinika műtőjét. „Ez a magyarországi segítség tíz évet adott vissza, mert hosszú idő lett volna ezt enélkül összehozni.”

„Nagyon nehéz afrikai barátokat találni. Ők azt látják, hogy te vagy az a fehér, akinek megvan mindene. Érdekmentes kapcsolatot nehéz kialakítani. Mára van már néhány barátom, akivel ez az anyagi dolog nincs. A kongói felfogás kicsit durván megfogalmazva az, hogy nekem van két tyúkom, adok neked egyet; neked van két autód, adjál nekem egyet.”

Magyarország és Kongó

Richárd testvér szerint Magyarország Kongóból nézve maga az Eldorádó az ellátottsága, kényelme miatt, de vannak dolgok, amik Kongóban működnek jobban. „Ők az életet lazábban fogják fel. Nem abba fognak belebetegedni, hogy a háza nem készült el egy hét alatt – majd elkészül tíz év alatt. Jellemző rájuk, hogy meg tudják élni a pillanatot. Nagyon jó a kongóiakban, hogy nem haragtartók. Üljünk le, beszéljük meg, ha nem sikerült, leülünk később. Ez Magyarországon nincs így. De nagyon nehéz ezt elmagyarázni, ezt meg kell élni.”

A Nyolc Boldogság Katolikus közösség, amihez még a kilencvenes években csatlakozott, egy új keletű, a hetvenes években alakult franciaországi közösség, különlegessége, hogy vannak női, férfi és laikus szerzetesek. Ő azért lett laikus a renden belül, „mert az a hivatás, amit választottam, ahhoz bizonyos fajta szabadság kellett, és nem akartam bezárkózni egy kolostorba” – idézte fel.

Az elmúlt harminc év

„Az utóbbi öt évben egészen komoly fejlődést látunk, de ami nagyon fontos lenne Kongónak, hogy a nép fejlődjön felfogásban. Megnyílni, kinyílni. Van egy komoly sértettségük a kolonizáció miatt. Nem szabad azt emlegetni, hogy a belgák milyen csúnyák voltak, mit csináltak, mit nem csináltak. Ezen túl kell lépni, most már tiétek az ország, most már a tiétek, csináljátok!”

Az ország keleti részén újra háború dúl, de Mbuji-Mayiban és környékén jelenleg béke van. A háború mellett a legújabb Ebola-járvány miatt aggódnak az országban, amelyet továbbra sem sikerült megfékezni, mert az új, Bundibugyo nevű vírustörzs ellen nincs engedélyezett oltóanyag, kezelés.

A videó címlapképet Hajdú D. András készítette, aki négy utazáson összesen nyolc hónapot töltött el Richárd testvérnél a Kongói DK-ban. A róla készült filmjét ide kattintva lehet megnézni, további fényképeit pedig itt lehet megnézni.