Ez a tüntetés már arról szól, hogy az államnak többet kell költeni a polgáraira – a radikális baloldaltól várják a változást az utcára vonuló franciák

Bár szombaton Franciaország több nagyvárosában zavargások törtek ki, és a felvonulók a rohamrendőrökkel is összecsaptak, délután Párizsban még egy nagy engedélyezett, békés tüntetést tartottak. Az elmúlt hetek tiltakozásain érzékelhető düh helyét ezen a tüntetésen a remény és a bizakodás vette át. „Ez most már több mint egy diáktüntetés. Mindenki kint van az utcán, mert ez a közös ügyünk, nem csak a diákoké” – mondta az egyik résztvevő a Telexnek.
Zsúfolásig megtelt a párizsi Magenta sugárút a délután fél háromra meghirdetett megmozdulás kezdetére. A résztvevők számát jól mutatja, hogy amikor délután négy óra körül a menet eleje már megérkezett a kiindulási ponttól négy kilométerre található Clichy térre, a menet vége még éppen hogy csak elindult a République tér közeléből.
A középiskolások négy hete kezdtek tüntetni, eredetileg a tanári állások számának csökkentése és az oktatás alulfinanszírozottsága miatt. Végül az oktatáshoz kapcsolódó, régóta gyűlő feszültségek mind felszínre kerültek a kormány új költségvetését övező viták miatt. A diáktüntetők az elmúlt hetekben már több száz iskolában megakadályozták a tanítást azzal, hogy elállták a bejáratokat, egyes esetekben a tanárok is melléjük álltak.
Az eleinte békésnek ígérkező megmozdulások több helyen zavargásokba fordultak át, az oktatási minisztérium szerint megdobáltak rendőröket és tanárokat, gyújtogatások is voltak. Az igazságügyi minisztérium szerint szerdáig 7950 embert vettek őrizetbe, 85 százalékuk kiskorú volt. Előzetes letartóztatásba összesen 26-an kerültek. Sébastien Lecornu kormányfő szerint 248 diák, 937 rendőr és az oktatási intézményekben dolgozók közül 149 ember sérült meg.
A diákmegmozdulások mostanra már egyértelműen kiszélesedtek, egyetemisták és a Franciaországban rengeteg embert mozgósítani képes szakszervezetek is csatlakoztak a gimnazisták által vezetett mozgalomhoz. Ezen a héten pedig újra aktivizálták magukat a 2018-as tüntetések során szerveződő sárga mellényesek is.
A tüntetések értelemszerűen az elmúlt hetek legfőbb politikai témájává váltak, amit a jövő évi elnökválasztásra készülő pártok különböző mértékben próbáltak kihasználni. A politikai erők közül egyedül a szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország (LFI) állt ki teljes mellszélességgel a hetek óta tüntető diákok mellett, a centristák közül a legmagasabbra mért lehetséges elnökjelölt harapófogóba került, a felmérésekben vezető Marine Le Pen pedig mindegyik riválisával szemben ki tudja használni a helyzetet.
Az október 8-i tüntetéshez hasonlóan a szombati tiltakozást is a helyszínen követtük.
A lányom kért meg, hogy jöjjek ki tüntetni értük, hát itt vagyok
Az már a tüntetés kezdetén látható volt, hogy az elmúlt hetek megmozdulásaihoz képest jóval szélesebb rétegeket mozgatott meg a szombati tiltakozás. Míg a korábbi tüntetéseken túlnyomórészt középiskolások és egyetemisták vettek részt, most sok középkorú és idősebb embert is lehetett látni a tömegben.
A megmozdulást alapvetően a nagy szakszervezetek szervezték, ők is biztosították végig az útvonalat. A tiltakozók közül rengetegen érkeztek transzparensekkel, amelyeken többnyire kormányellenes, és a rendőri erőszakot elítélő szövegek szerepeltek. Több baloldali szervezet is szervezetten érkezett a vonulásra, náluk a szélsőjobbot, illetve Marine Le Pent és pártját, a Nemzeti Tömörülést kifigurázó, kritizáló táblát is lehetett látni.

Az 55 éves Aude korábbi megmozdulásokon nem vett részt, de most egyetemista lánya arra kérte, hogy jöjjön ki, így nem volt kérdés számára, hogy hol tölti majd a szombat délutánját. Aude nem érkezett egyedül, két barátnőjét is magával hozta. „Minél többen vagyunk, annál erősebbek vagyunk” – magyarázta egyikük. Mindhárman egyetértettek abban, hogy a diákokkal szembeni rendőri fellépések túl erőszakosak voltak, így felelősségüknek érzik, hogy megmutassák a gimnazistáknak, nincsenek egyedül, és amúgy is szeretnek fiatalok között lenni, mert ettől ők is újra fiatalnak érezhetik magukat.
Szintén először volt kint tiltakozni a vegyészmérnökként dolgozó Hélène, azonban ő sem érkezett egyedül. Baráti társaságukból mindenki a harmincas éveiben jár. Már jó pár éve dolgoznak, így az oktatásban tapasztalható állapotok őket most közvetlenül nem érintik, de úgy látták, hogy ez a mozgalom már jóval többről szól, mint csak az iskolák elfogadhatatlan helyzetéről. „Arról van szó, hogy Macron és a kormánya katasztrofális helyzetbe hozták a költségvetést, most pedig a legszegényebbeken próbálnak spórolni, ez pedig elfogadhatatlan” – mondta.
A 20 éves Émilie sárga mellényben érkezett a tüntetésre. Alapvetően a diákok ügyét támogatja, de a saját jogaiért is tüntetett. Egyetem mellett gyakornokként dolgozik, hogy előteremtse a megélhetéséhez szükséges pénzt. „A korábbi munkahelyemen nagyon rosszul kezeltek, nagyon alacsony fizetésért kellett rengeteget dolgoznom” – magyarázta. Arra a kérdésre, hogy miért visel sárga mellényt, azt válaszolta: azért, mert neki is van már autója, a benzin rendkívül magas ára pedig jelentős részt tesz ki a havi kiadásaiban. A sárga mellénnyel erre akarta felhívni a figyelmet.
Több kórházi ágy, igazságosabb adórendszer, Macron menjen
Arról is kérdeztük a tüntetés résztvevőit, hogy mit tartanak a legégetőbb problémának, és milyen megoldást várnának erre a kormánytól. A tömegben összetalálkoztam egy nagy csoport fehér köpenyes, huszas éveikben járó diákkal. Mindannyian orvosnak készülnek, és már a gyakorlatukat végzik párizsi kórházakban. Miután megkérdeztem tőlük, hogy ők mit kérnének a kormánytól, nagy tanácskozásba kezdtek, majd néhány perc tanakodás után arra jutottak, hogy több kórházi ágyra lenne szükség. Elmondásuk szerint Franciaországban az EU-s átlag alatt van az ágyak száma, ami szerintük jelentős részben Macron hibája, aki folyamatosan csökkentette azok számát.

Később egyiküktől azt is megtudtam, hogy nagyon alacsony a fizetésük a gyakorlatukat végző orvostanhallgatóknak: óránként 2 euró 70 centet keresnek. „Nagyban támaszkodik ránk a francia egészségügy, sokan csak velünk találkoznak, ha bejönnek egy egészségügyi intézménybe. Ha mi nem dolgoznánk, már rég összeomlott volna a rendszer” – mondta a 20 éves Fatu. Ráadásul a kórházi épületek is rossz állapotban vannak: télen fűtés, nyáron hűtés nincs.
A 28 éves Bart tanárként dolgozik, és arról beszélt, hogy ha múlt héten valamelyik diáktüntetésen tettem volna fel neki ezt a kérdést, biztosan azt válaszolta volna, hogy több pénzt követel az oktatásba. Ez a tüntetés viszont szerinte már arról szól, hogy az államnak többet kell költenie a polgáraira. Tisztában van vele, hogy ehhez pénz kell, ezért ő adóreformot várna a kormánytól. „Macron a költségvetésben most a szegényeken próbál spórolni, miközben a cégek milliárdos profitot tesznek zsebre. Miért nem szedi be ennek a pénznek egy részét az állam, és költi a közszolgáltatásokra?” – tette fel a kérdést.
Aude szerint a kormánynak el kellene érnie, hogy Macron lemondjon, mivel őt tartja felelősnek a kialakult állapotokért. Szerinte bármilyen megoldás csak látszólagos mindaddig, amíg nem vállalja Macron a felelősséget korábbi döntéseiért.
A tüntetők remélik, hogy a mozgalom kitart a választásokig
„Nyilván fél tőlünk a kormány, különben nem küldenének ki ránk ennyi rendőrt” – mondta Hélène, azt azonban nem gondolja, hogy a kormány bármelyik követelésüket teljesíteni fogja. Ennek ellenére szerinte ki kell tartaniuk a következő hónapokban, ha azt akarják, hogy az áprilisi választások után változás következzen. A tüntetéseknek tehát szerinte nem az a célja, hogy a kormánytól intézkedéseket kényszerítsenek ki, hanem hogy meggyőzzék a társadalmat arról, hogy csak a baloldal hozhat változást Franciaországban.
A 22 éves építészhallgató Thomas már kevésbé optimista a mozgalom jövőjét illetően. Habár ő is reméli, hogy kitartanak a tiltakozások, attól tart, hogy a szombaton kezdődő kéthetes őszi szünet megakasztja majd a lendületet. Éppen ezért ő azt reméli, hogy a következő hetekben elkezdenek azon gondolkodni, hogy milyen formában lehet akár tüntetések nélkül is nyomást gyakorolni a jelenlegi kormányra. Arra azonban ő sem számít, hogy a francia kormány érdemben reagálni fog a követelésekre. Szerinte a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon és az LFI jelenleg az egyetlen reményük egy szociálisan érzékenyebb Franciaország létrehozására.

A szintén orvostanhallgató Ambre biztos benne, hogy a tiltakozások egészen áprilisig kitartanak. Arról beszélt, hogy szerinte a szombati tüntetés is mutatja, hogy az elégedetlen franciák rájöttek, hogy nincsenek egyedül. A kormány szerinte fog látszatintézkedéseket hozni, de ennek nem szabad bedőlni. „Kitartunk, mert most esélyünk van egy igazságosabb Franciaországra” – magyarázta.
Mit gondolnak arról, hogy a kormány, Marine Le Pen, és a centrista elnökjelöltek szerint is az LFI rátelepedett a diáktüntetésekre, kihasználja azokat, sőt gyakorlatilag a radikális baloldali párt áll a megmozdulások mögött – kérdeztük a tüntetőket. A tiltakozók ezt a vádat kategorikusan elutasították. Egyikük szélsőjobboldali összeesküvés-elméletnek titulálta a vádat, amiből éppen Marine Le Pen és pártja próbál politikai tőkét kovácsolni magának.
A tüntetők szerint, habár az LFI-s politikusok valóban ott vannak a megmozdulásokon, ez nem azért van, mert ők szerveznék azokat, hanem mert a párt értékrendje és programja egybevág a tüntetők követeléseivel.
Országszerte elszabadultak az indulatok
Szombatra közel 1500 megmozdulást jelentettek be Franciaország-szerte. Párizsba több vonulásos tüntetést is bejelentettek a rendőrségnek, ezeket azonban – egyet kivéve – a rendőrség nem engedélyezte. Ennek indoka az elmúlt hetek zavargásokba torkolló tüntetései voltak, illetve az, hogy a tiltakozásokat kormányzati épületekhez közel, például az Emmanuel Macron elnök székhelyeként szolgáló Élysée Palotához jelentették be. A tiltó határozatok ellenére több spontán tüntetés is kialakult Párizs-szerte.
Marseille-ben már délelőtt zavargások kezdődtek, délután kettő előtt nem sokkal pedig a tüntetők betörtek a városházára. A városban ezen kívül megrongálták a helyi rendőrkapitányságot és több tucat üzletet is. Lyonban a helyi turistairodát gyújtották fel a tüntetők. Lille-ben több tucat tiltakozó megrohamozta és felfeszített a városháza ajtaját, majd miután bejutottak, bent megrongálták az épületet több helyen is.
Estére gyakorlatilag az ország minden nagyobb városából vandalizmusról, gyújtogatásokról és fosztogatásokról adtak hírt.