Drón robbanhatott Litvánia légterében, a lakóknak óvóhelyekre kellett vonulniuk

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Feltételezések szerint drón robbant fel Litvánia felett, miután vasárnap reggel riadót rendeltek el az ország északi és középső területein. Az itt élő lakosoknak óvóhelyre kellett vonulniuk, írja a Reuters.

Ukrajna külügyminisztériuma később közölte, hogy sajnálja a litván légtérben történt incidenst. Hozzátették: előfordulhat, hogy az esetet az okozhatta, hogy az orosz elektronikai hadviselés eltérítette a drónokat az eredeti útvonalukról.

A tárgy Lengyelország felől lépett be Litvánia légterébe – mondta Robertas Kaunas litván védelmi miniszter az újságíróknak. Gitanas Nausėda litván elnök az X-en azt írta: Oroszország Ukrajna elleni háborúja átterjed a NATO és az Európai Unió keleti szárnyára is. „A jelek szerint egy drón robbant fel az ország északi részén, veszélyeztetve a polgári lakosságot” – tette hozzá.

A lengyel hadsereg közölte, hogy szintén vizsgálja, megsértette-e egy azonosítatlan tárgy a lengyel légteret. A lengyel védelmi minisztérium szóvivője azt mondta: radarrendszerek nem erősítették meg, hogy az eszköz átlépte a határt Litvánia felé. Hozzátette ugyanakkor, hogy a lengyel hatóságok továbbra is kapcsolatban állnak a litván tisztviselőkkel.

A litván kormány válságkezelő központja szerint a vörös riasztás idején a NATO vadászgépeket indított a térségbe, és ideiglenesen lezárták a litvániai Kaunas repülőterét is, ami az ország második legnagyobb városának közelében található. A központ tájékoztatása szerint a NATO repülőgépei a felhős időjárás miatt nem tudták vizuálisan azonosítani a tárgyat, és nem is próbálták lelőni.

Az ukrán drónok az elmúlt hónapokban többször is beléptek a NATO légterébe a balti térségben. Kijev szerint a drónokat az orosz elektronikus zavarás térítette el az útvonalukról.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!