Amelia Earhart repülőgépének roncsa helyett farönkökre bukkantak a kutatók az óriási rákok által lakott szigeten
„90 éves a rejtély, és egyelőre az is marad” – nyilatkozta csalódottan Rick Pettigrew, az Archaeological Legacy Institute (ALI) és a Purdue Egyetem kutatóiból álló csoport vezetője, miután bebizonyosodott, a Csendes-óceán egyik lakatlan szigetén, Nikumarorón felbukkant furcsa tárgy valójában nem a 89 éve eltűnt pilótanő, Amelia Earhart repülőgépének roncsa, hanem pár partra mosott farönk – írja a BBC.
Amelia Earhart a repülés történetének egyik legfontosabb alakja, a női pilóták úttörője. 1932-ben ő lett az első női pilóta, aki egyedül átrepülte az Atlanti-óceánt, öt évvel később még ennél is nagyobb kalandra vállalkozott: körbe akarta repülni a Földet. Már az út felén is túl járt, amikor 1937. július 2-án valahol a Csendes-óceán fölött eltűnt a gépe. A roncsokat azóta sem találták meg, Amelia Earhart és navigátora, Fred Noonan eltűnése pedig a 20. század egyik legnagyobb megoldatlan rejtélye maradt.
Az elmúlt közel kilencven évben számos teória született azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett a pilótanővel – az egyik pont az volt, hogy Earhart és Noonan Nikumarorón kötöttek ki, és a szigeten vesztették életüket. Később több olyan leletet is találtak a szigeten, ami emberi jelenlétre utalhatott, de az elméletet sosem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani. 2020-ban egy műholdfelvételen egy, a Kiribatihoz tartozó Nikumaroro melletti lagúna szélén szúrtak ki valamit, ami akár a repülő roncsa is lehet – ez keltette fel a Purdue kutatóinak figyelmét. A tárgyat Taraia-objektumnak nevezték el, a nevét arról a félszigetről kapta, ami mellett fekszik. A kutatócsoport azt állította, hogy az általuk bizonyítéknak tartott roncsdarab már évek óta ott fekszik, szerintük még egy 1938-ból származó légi felvételen is látható.
A 17 főből álló kutatócsoport október 13-án érkezett a szigethez, de a kutatást néhány napra megakasztotta az erős szél és a háborgó tenger, ami miatt napokig partra sem tudtak szállni. Végül négy napot töltöttek a szigeten, elérték a tárgy helyszínét, ahol megbizonyosodtak róla, hogy amit eredetileg roncsnak néztek, „valószínűleg a félsziget homoknyúlványán lerakódott nagy fákból álló halom volt”. A fák többségét ráadásul az évek során el is mosta a tenger, mostanra csak egy Y formájú része látható a képződménynek.
Pettigrew mindenesetre a kiábrándító eredmények ellenére nem mondott le teljesen az elméletről, hogy a szigeten érte a vég Earhartot. „A sziget eddig is őrizte titkait, és továbbra is így tesz. Úgy gondolom, hogy végül valaki megtalálja majd itt a döntő bizonyítékot” – mondta.
A kutatók munkáját egyébként a szigetet benépesítő óriási kókuszrákok is nehezítették. A több mint négykilós ízeltlábúak a testtömegük akár a hétszeresét is fel tudják emelni, és fára mászni is tudnak. Korábban elterjedt az az elmélet is, hogy Earhart és társa hiába landoltak épségben, az állatok áldozatává váltak, a csontjaikat pedig széthordták. A kutatócsapat a rákoktól tartva inkább úgy döntött, nem is ver tábort a szigeten, az éjszakákat inkább a hajójukon töltötték. Earhart eltűnéséről és a kutatócsapat missziójáról ebben a cikkben írtunk bővebben.
