Filo: Amennyien most hallgatnak, azt a TikToknak köszönhetem
Az On The Low tagja a ByeAlexszel közös munkáról, baloldaliságáról és arról is beszélt, hogy mit gondol a zenészekről, akik nem szeretnek politizálni.
Gene Hackman lánya szerint szén-monoxid-mérgezés okozhatta az apja halálát, a hatóságok viszont...
A házkutatási parancs szerint a halálesetek „elég gyanúsak” ahhoz, hogy alapos vizsgálatot végezzen a rendőrség.
Jeff Bezos az űrbe küldi Katy Perryt
Vele tart Bezos felesége, Lauren Sánchez is. A Blue Origin űrtechnológiai vállalat kezdeményezése történelmi jelentőségű, 62 év után ez lesz az első teljesen női legénységgel végrehajtott űrrepülés.
Direkt szembefordul „apánk kérésével” a Carson Coma eurovíziós dala
Megjelent a kormánykritikus áthallásokat tartalmazó Daddy Said No. A zenekar arra hívná fel a figyelmet nemzetközi szinten, hogy Magyarország felsőbb döntésre évek óta nem indul az Eurovízión.
Jesse Eisenberg szerint Nemes Jeles László zseni, a Saul fia pedig minden idők legjobb...
A Rokonszenvedés című holokausztfilmjéért két Oscarra jelölt Eisenberg Szabó István egyik filmjéről is elismeréssel beszélt. Elon Musktól feláll a szőr a hátán.
Amikor belépett a szobába, megváltoztak a rezgések – színésztársai emlékeznek Michelle...
Blake Lively szerint Trachtenberg mindig harcolt az igazságtalanság ellen. Rosie O'Donnell arról beszélt, hogy a színésznő sokat szenvedett az elmúlt években.
Meghalt Gene Hackman színész és felesége
A holttestekre új-mexikói otthonukban talált rá a rendőrség. Idegenkezűségre nem gyanakodnak, haláluk okát egyelőre nem közölték.
Itt nincs munkaidő, ez rock and roll
Catering Queen, azaz Szalai Alexandra húsz éve főz a Magyarországon turnézó zenekaroknak, az egyik zenész már azzal viccelődik, hogy Amerikában náluk is híresebb. Alice Cooper, a Megadeth vagy...
Akár 400 millió forintért is lehet bérletet venni a botrányos Fyre Festival második felvonására
De aki ennél kevesebbet költene a nyári fesztiválszezonban, az már félmillió forintért is eljuthat a négynapos fesztiválra.
Meghalt Michelle Trachtenberg, a Gossip Girl és a Eurotrip színésznője
A 39 éves színésznőre anyja talált rá otthonában.









