A kórházból köszönte meg a támogatást rajongóinak Jamie Foxx
A színész néhány hete került kórházba, egyelőre nem tudni, hogy miért.
Bemutatták a Dűne 2 első előzetesét
A sci-fi-eposz folytatása november 3-án kerül a mozikba.
Kevin Costner válik
18 évig voltak házasok Christine Baumgartnerrel, három közös gyerekük van.
Ezek még az örök életet is beígérik, csak hogy ne kelljen becsicskulni
Az Utódlás egyre nagyobb lépésekben halad a befejezés felé, aminek vagy óriási csőd, vagy tömeges idegösszeroppanás, esetleg valami isteni csoda lesz a vége.
A megélhetésükért és megbecsülésért sztrájkolnak az amerikai forgatókönyvírók
Az elmúlt 10-15 évben folyamatosan romlott a fizetésük, és most még a mesterséges intelligencia ellen is be kell biztosítaniuk magukat. Amikor legutóbb sztrájkba léptek, azt Hollywood és a tévénézők...
Hírességekkel lehet randizni az RTL legújabb realityjében
Celebrandi néven fut majd, nyolc híresség keres párt, várják a jelentkezőket.
„Azt hiszem, épp itt az ideje” – búcsúturnéra indul az Aerosmith
Negyven állomása lesz a turnénak, Montrealban lépnek fel utoljára.
Világverő sorozatnak tervezték, nagyon nem az
A Citadella az Amazon legdrágább sorozata lett A hatalom gyűrűi után, de ebből alig látszik bármi. Az utómunkában teljesen félrement, az alkotók félúton távoztak, a kémsztori szinte rögtön kifullad.
Majka és a Zámbó Jimmy-sorozat zenéje is Fonogram-díjat kapott
Majka és Majoros Tamás Azt beszélik a városban című dala Beton.Hofi Playbániájával holtversenyben lett az év legjobb rap- vagy hiphopalbuma vagy hangfelvétele, de díjat kapott Bruce Springsteen is.
Csatlakozz a csoportunkhoz!