Archívum
Megállapodott az állami rendezvényszervező a Lounge-dzsal, kifizetik az alvállalkozókat
A recsegő-ropogó Lounge-csoport egyik cége volt a felelős a MotoGP, a Bajnokok Ligája-döntő, a Final Four és a Tour de Hongrie lebonyolításáért.
Villanyoszlopon találtak egy női holttestet Törökszentmiklóson
Gyerekek találták meg a nőt egy utcában a megyei portál szerint, nem tudni, mi okozta a halálát.
A Google MI-je egy teszt közben három cég rendszerébe tört be
A Gemini félreértette a feladatot, valós rendszereket tört fel, mert azt hitte, hogy azok is a biztonsági teszt részei.
Debrecenből jön a reménysugár a BMW számára
A Debrecenben is gyártott iX3 sikere arra utal, hogy az új modellgeneráció kihúzhatja a BMW-t a bajból, de egyelőre azért sok a nyitott kérdés a feltámadással kapcsolatban.
Erre lehet majd költeni a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást
Részletszabályokat közölt a kormány a honlapján az utalványokról, a második részletet november 30-ig postázzák.
A pékség, ahol beleállnak a vegánságba – de nem is ez a lényeg, hanem hogy a kenyérnek íze legyen
Enni mezőgazdasági gesztus is. Az Ormában tudatosan tolják túl a fenntarthatóság elvét, abból is az alapanyagfókuszt.
Makacs texasiakon tört meg Trump falépítési mániája
A Big Bend Nemzeti Park térségében élő földtulajdonosok, környezetvédők és őslakosok is összefogtak a migránsoktól védő fal ellen.
Mathieu Kassovitz: A mozinak annyi
A magyar gyökerű francia színész-rendezővel A gyűlölet három évtizedéről, a párizsi hiphop aranykoráról, a mozi haláláról és arról beszélgettünk, miért a mesterséges intelligencia hozta meg a kedvét...
Tűzoltóautókat törtek fel Budakeszin, közel 700 ezer forintnyi felszerelést loptak el
A riasztásra készen álló tűzoltóautóból életmentéshez is használható eszközöket vittek el, ezeket most pótolniuk kell.
Magyar Péter Mészáros Lőrincnek: Orbán Viktor strómanja rosszul méri fel a helyzetet
A kormányfő szerint Mészárosék jogászokkal fenyegetőznek a sztrádakoncessziók ügyében. Az MKIF vezére azt írta: érvényesítik jogaikat, ha az állam lépései a finanszírozók magatartását hátrányosan...








