A szervezett bűnözés felszámolása, nyomozás Mészáros Lőrinc cége ellen, Simonka-ügy – megnéztük, kiket jelöltek az NVVH elnökhelyetteseinek

Felkerült a parlament oldalára a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettes-jelöltjének életrajza. A pályázatukban leadott CV-k alapján mindhármuknak van tapasztalata pénzmosással és más gazdasági bűncselekményekkel összefüggő eljárásokban, egyiküknek köze volt a Simonka György és a Zuschlag János elleni, egy másik jelöltnek pedig a Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea esküvőjét őrző céggel kapcsolatos nyomozáshoz.
Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága hétfőn délelőtt javasolta
- dr. Ötvös Károlyt a közpénzügyi elnökhelyettesi pozícióra;
- dr. Gellért Károly Árpádot a vádemelésért felelős elnökhelyettesi pozícióra;
- dr. Terhes Tibor Dávidot pedig a fellebbviteli elnökhelyettesi pozícióra.
Közpénzügyi elnökhelyettes
Ötvös Károly az Integritás Hatóságból érkezne az NVVH-ba, korábban részt vett a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő elleni NAV-nyomozásban, még korábban pedig a kecskeméti városi ügyészség írnokaként Zuschlag János MSZP-s országgyűlési képviselő ügyén dolgozott.
Az Integritás Hatóságban Ötvös vizsgálóként, majd vizsgálatvezetőként dolgozott, és főleg európai uniós forrásokkal kapcsolatos közbeszerzési, fejlesztéspolitikai, versenyjogi és költségvetési csalással kapcsolatos vizsgálati eljárásokat vezetett. Emellett kockázat- és adatelemzéseket, valamint vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos vizsgálatokat végzett. Korábban több mint tíz éven át dolgozott a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán mint szakértő vizsgáló, itt határon átnyúló súlyos, bűnszervezeti minősítésű költségvetési csalások, pénzmosás, hűtlen kezelés és közpénzekkel kapcsolatos bűncselekmények felderítésében vett részt. Bevallása szerint vizsgálatvezetése alatt több tízmilliárd forintot vettek zár alá.
Profiljába tartozik az akár 150 főt meghaladó akciócsoportok megszervezése és irányítása, valamint a közérdeklődésre számot tartó, érzékeny büntetőügyek vizsgálatának koordinálása.
Fellebbviteli elnökhelyettes
Terhes Tibor Dávid a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség kirendelt ügyészeként dolgozott mostanáig, ahol a kiemelt gazdasági, korrupciós, pénzmosással kapcsolatos büntetőeljárások fellebbviteli eljárásait kezelte. Kiemelt ügyei között említi a Mészáros Lőrinc-közeli Eurovéd Security nevű őrző-védő vállalkozás ügyét, amelynek vezetői ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt indult évekkel ezelőtt büntető- és végrehajtási eljárás. A felcsúti-bicskei cég emberei védték például Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea esküvőjét, és ők őrizték az Orbán Viktor hétvégi háza mellé épült felcsúti stadiont is. De részt vett abban a büntetőügyben is, amelyben Pénzes Henrietta gyilkosát életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték tavaly.
Vádemelésért felelős elnökhelyettes
Gellért Károly Árpád a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett summa cum laude minősítéssel, majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szerzett szervezett bűnözés elleni tanácsadó szakképzettséget. Szakdolgozatát a „Szervezett bűnelkövetés a költségvetést károsító bűncselekmények körében, a vagyonvisszaszerzés és a pénzmosás problematikája” címmel írta.
Gellért jelenleg a Miskolci Járási Ügyészség munkatársa, 2024 óta büntetőjogi szakági ügyész, 2025 októbere óta pedig az Ózdi Járási Ügyészség vezetőhelyettes ügyésze. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetség oldala szerint a szövetség fegyelmi bizottságának is elnöke.
Hantosi István, az igazságügyi bizottság tiszás elnöke a hétfői bejelentéskor azt írta, az elmúlt héten számos pályázót hallgattak meg, végül a legalkalmasabb, kiemelkedő szakmai tudással rendelkező és felkészült személyeket választották ki a tisztségekre. A meghallgatásokat pedig független civil szervezetek szakértői is segítették, akik szerinte a szakmai tapasztalatukkal és a meglátásaikkal jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az eljárás alapos legyen. A bizottság által javasolt személyeket a civil szervezetek többsége támogatta.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor szavazhat a parlament a három jelöltről, Magyar Péter miniszterelnök hétfőn arról posztolt, hogy „13:00 órától újra Parlament, szerdán kormányülés, utána uniós csúcs Brüsszelben. Hamarosan döntünk az új legfőbb ügyészről és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal új vezetőiről.”
Az Országgyűlés augusztus 28-án a bizottság javaslatára választotta meg az NVVH elnökének Unger Annát, nyomozati elnökhelyettesének pedig Tasnády Katalint. Megbízatásuk 2026. szeptember 1-jén kezdődik, és hat évre szól. A közpénzügyi, a vádemelési és a fellebbviteli elnökhelyettesi tisztségre vonatkozó pályázatokat azonban eredménytelennek nyilvánították, az indoklás szerint azért, mert utóbbi kettőre nagyon kevés pályázat érkezett be, és a formai érvényesség vizsgálata után a meghallgatásra kevesebb embert tudtak volna behívni, mint ahányra lehetőség lett volna. A közpénzügyi elnökhelyettesi posztra ugyan voltak jelöltek, akiket meg is hallgatott a bizottság, de végül ezt a folyamatot is érvénytelennek nyilvánították.