Négyszemközt tárgyalt Zelenszkijjel Magyar Péter

Négyszemközt tárgyalt Zelenszkijjel Magyar Péter
Fotó: Magyar Péter / Facebook
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Négyszemközti tárgyalást folytattam Brüsszelben Ukrajna elnökével, Volodimir Zelenszkijjel. Üdvözöltem a Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak erősítéséről létrejött politikai megállapodást” – közölte Magyar Péter.

„A kölcsönös bizalom helyreállításának első lépéseként értékeltük, hogy Ukrajna Parlamentje elfogadta a megállapodás alapján a kisebbségi oktatási törvényt, és hogy az ukrán fél azonnal megkezdte annak végrehajtását” – írta első találkozójuk után. Volt már ugyan egyeztetés kettejük között, júliusban, az ankarai NATO-csúcson, az azonban a diplomáciában alacsonyabb szintű érintkezésnek számít.

A magyar miniszterelnök megköszönte az ukrán parlament szeptemberi határozatát, amelyben elismerték, hogy 1944 és 1946 között a kényszermunkára hurcolással és a tömeges deportálással bűncselekményeket követtek el a kárpátaljai magyarok ellen.

Megállapodott az ukrán elnökkel abban, hogy miniszteri szinten folytatják a két ország közötti egyeztetéseket, és kiemelt figyelmet fordítanak az országainkban élő kisebbségek helyzetének további javítására. Egyetértettek, hogy mindkét ország érdeke, a politikai és gazdasági kapcsolatok új alapokra helyezése.

Magyar Péter teljes szolidaritásáról biztosította Zelenszkijt a hazája ellen már majd öt éve tartó embertelen orosz agresszió miatt, és közölte vele, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.

Zelenszkij a közösségi oldalán egy rövid videót osztott meg a találkozóról. Az X-en közzétett bejegyzésében azt írta, hogy Magyar Péterrel négyszemközt egyeztetett a kétoldalú kapcsolatok legfontosabb kérdéseiről, valamint Ukrajna uniós csatlakozásának előrehaladásáról. „Megköszöntem a miniszterelnöknek az elvi alapokon nyugvó lépéseit és a két további tárgyalási klaszter megnyitását. Azon dolgozunk, hogy az év végéig megnyissuk a fennmaradó két klasztert is. Megvitattuk a diplomáciai helyzetet és a háborúk befejezésére irányuló erőfeszítéseket. Hálás vagyok a miniszterelnök Ukrajna és az ukrán nép iránt tanúsított szolidaritásáért, valamint azért, hogy kész együttműködni a béke megteremtése érdekében” – írta Zelenszkij.

Az ukrán elnök szerint a találkozón szó esett még az ukrán–magyar együttműködés lehetőségeiről, a kereskedelemről és a mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos kérdésekről is. „Ukrajna mindig is a jószomszédi kapcsolatok és a kölcsönös megerősítés híve volt. Megállapodtunk abban, hogy különböző szinteken újraindítjuk a közös munkát, és kölcsönös látogatásokat szervezünk. A találkozók időpontjait a két ország illetékes csapatai egyeztetik majd” – zárta posztját az ukrán elnök.

Nem volt szó a legmagasabb szintű találkozóról

A miniszterelnök ugyanakkor bejegyzésében nem tett említést arról, hogy szóba került volna a legmagasabb szintű találkozó terve, azaz olyan megbeszélés, ahol az egyik fél házigazdaként fogadja a másikat. Magyar korábban arról többször említést tett, hogy támogatna egy ilyen találkozót, ehhez ő maga jelölte meg Beregszászt lehetséges helyszínként. Az a diplomáciai érintkezésben meglehetősen szokatlan, hogy a vendéglátó országában a meghívandó félként bejelentkező oldal jelöli ki a lehetséges helyszínt.

A találkozónak volt esélye, diplomáciai források nem tartották kizártnak még szeptember elején sem, hogy az ukrán kezdeményezésre létrejövő Kárpáti Nyolcak (C8) mentén lenne erre alkalom, úgy, hogy az ukrán elnök és a magyar kormányfő a nemzetközi rendezvény után Beregszászra látogatott volna. Ez azonban nem valósult meg, sőt a C8 inkább a kapcsolatépítésben inkább döccenőt jelentő beszólogatáshoz vezetett a Facebookon, miután Magyar szerint az ukrán fél érdemi meghívás nélkül úgy jelentette be a rendezvényt, mintha Magyarország annak tagja lenne, miközben erről a kormányfő szerint valódi egyeztetés nem volt.

A feszültség azonban rövid távúnak bizonyult: Hétfőn megszavazta az ukrán parlament a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatásáról is rendelkező törvényt, megnyitva ezzel az utat a több mint tíz éven át konfliktusokkal terhelt magyar–ukrán kapcsolatok érdemi rendezése előtt. Erről ebben a cikkben olvashatnak részletesen. Orbán Anita külügyminiszter a Rada szavazása előtt jelezte az uniós külügyminiszterek luxemburgi találkozójára érkezve: „Fontos, hogy minden, amit kitárgyaltunk” meg is valósuljon, és az ukránok betartsák a vállalásaikat.

Magyar Péter pedig a törvény ukrajnai elfogadása után az Országgyűlésben kiemelte: az ukrán fél a tervezett év végi időpontnál előbb teljesítette vállalását, ami jó jel a két ország kapcsolatainak újjáépítéséhez. Ezután a fideszes képviselőkhöz szólva a rossz kapcsolatokat illetően az előző magyar kormány felelősségére is kitért. „Ugyan sok mindent kell helyrehozni, hiszen az önök bukott főnöke sok mindent elkövetett, feláldozott, leginkább a kárpátaljai magyarok biztonságát.”

A magyar–ukrán kapcsolatok az elmúlt években feszültek voltak, ennek egyik oka többek között a kárpátaljai magyarok – és az ország más, az EU-ban hivatalos nyelveket beszélő kisebbségek – anyanyelvi iskolai oktatása volt az Orbán-kormány alatt. Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter 2024 januárjában Ungváron 11 pontos követeléslistát adott át akkori kollégájának, Dmitro Kulebának, és arról beszélt, hogy nem a 2017-es, hanem a 2015-ös állapotot kell visszaállítani: azaz a 2012-ben elfogadott, de három évvel később, az oroszpárti Viktor Janukovics elnök Oroszországba menekülése és a Krím félsziget orosz annexiója, valamint az orosz támogatást élvező kelet-ukrajnai szakadárállamok létrejötte után eltörölt nyelvtörvény által biztosított jogokat is garantálni kell.

Csütörtökön kiemelkedő jelentőségű kétoldalú tárgyalásra került sor Rómában: az orosz–ukrán háború kitörése óta először valósult meg házelnöki találkozó Magyarország és Ukrajna között.

Kell a találkozó, de csendesebben?

Magyar és Zelenszkij pénteki tárgyalásához hasonló szintű megbeszéléseknek nem elválaszthatatlan része, de mégis jelzésértékű, hogy sem közös sajtótájékoztatót, sem közös doorstepet – rövid nyilatkozatot jellemzően újságírói kérdések feltevése nélkül – nem tartottak. Értesüléseink szerint inkább a magyar fél javaslata volt, hogy ettől ezúttal tartózkodjanak.

Ennek okát egyik fél sem kommentálta, de nem zárható ki, hogy a magyar félnek a találkozó egyéb politikai vetületeire is figyelnie kell. A megbeszélés ugyan közös érdek, a jószomszédi viszony kialakításához – erre tett utalást Magyar is –, és érdeke a magyar félnek az EU-val való, Orbán Viktor kormányának idején már sok szinten feszült kapcsolatok rendezéséhez is.

Ugyanakkor Zelenszkij éles ellentétbe került az elmúlt héten Donald Trumppal, aki egyrészt – az EU vezetőinek nemtetszését is kiváltva – egyezséget kötött Vlagyimir Putyinnal, hogy Oroszország az általa Ukrajna ellen indított háború miatt hozott amerikai szankciókkal szembemenve most mégis piacra dobhat másfél hónapon belül 1,8 millió tonna dízelt, csökkentendő az üzemanyag világpiaci árát. Trump ezután felvetette, hogy Zelenszkij helyett új elnökre lenne szüksége Ukrajnának és követelte, hogy Ukrajna álljon le az orosz olajfinomítókat célzó ellencsapásokkal. Kijelentette, hogy Ukrajnát megfoszthatja a fegyverszállítmányoktól és a műholdas adatszolgáltatástól, ami jelentősen csökkentené az ország védelmi képességeit Oroszországgal szemben. (Erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.)

Zelenszkij határozottan elutasította Trump nyilatkozatát, bár kijelentette, hogy kész az orosz olajfinmítókat célzó támadások leállítására, ha Oroszország is leáll az ukrán infrastruktúra elleni akciókkal. Ez egyébként megfelelne a Trump által egyeztetés nélkül bedobott orosz-ukrán energetikai tűzszünetnek, amelyre az orosz fél érdemben nem reagált.

Mindez úgy kapcsolódhat Magyar és Zelenszkij pénteki tárgyalásához, hogy jelenleg is folyamatban van a szerbiai olajfinomítót is birtokló NIS olajvállalat orosz részének eladása, amelyre a Mol is bejelentkezett, még Orbán kormányfősége alatt. Az eladásra az amerikai szankciók miatt van szüksége az orosz félnek. Ehhez azonban az amerikai szankciók részleges felfüggesztése, azaz végső soron Trump hozzájárulása is kellhet, amit – tekintve, hogy épp kifejezetten feszült viszonyban van Trump és Zelenszkij – meg is nehezíthet a magyar fél számára egy kormányfői találkozó az ukrán elnökkel.

Ráadásul az ügyletre az orosz félnek is rá kell bólintania, azaz Putyin esetében is kérdés, mennyire nézi jó szemmel, hogy az Orbán utáni magyar kormányfő javítja kapcsolatait Ukrajnával. Igaz, a fenti találgatások ellenére nincsen információ arról, hogy az egyeztetések a NIS megvásárlásáról akadályba ütköztek volna, ám tény, hogy jobban elhúzódik, mint azt korábban feltételezni lehetett.

Zelenszkij Budapestre jöhet október 23-án

Magyar nem írt róla a bejegyzésében, de az ukrán elnöki hivataltól tudni, hogy Zelenszkij meghívást kapott az 1956-os magyar forradalom 70. évfordulójára szervezett megemlékezésre. Erről az ukrán elnök helyettes kabinetfőnöke, Ihor Zsovkva beszélt az Euronewsnak adott interjújában,

„Ukrajna elnöke meghívást kapott a részvételre. Majd meglátjuk” – fűzte még hozzá Zsovkva a kérdésre, hogy elutazik-e Budapestre a jövő héten Zelenszkij.

Zelenszkij erről és a magyar kormányfővel folytatott találkozójáról részletesebben is beszélt önálló sajtótájékoztatóján pénteken.

„Hálásak vagyunk Magyarországnak, amiért támogatta a lépéseket, hogy megnyithassák az uniós csatlakozási tárgyalások két klaszterét” – jelentette ki Zelenszkij, akit az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozóján, külön is meghallgattak.

„Haladunk a kapcsolatokkal” – mondta az EU-csúcs mentén Magyar Péterrel folytatott egyeztetetéséről. Az ukrán elnök nagyon jónak tartotta a találkozót, ahol számos témáról beszéltek, a logisztikán át a gazdasági kérdésekig.

„Nem vagyok ellene” – mondta a budapesti meghívóról és egy esetleges ottani találkozóról újságírói kérdésre. Zelenszkij szerint nem az a lényeg, ki látogat el először a másikhoz, „csak az, hogy közeledjünk, ez mindkettőnk népének nagyon fontos.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!