Azt kell mondanom, 100 százalék, hogy nyerünk, mert ha nem, el kell mennünk máshova – Szerbia történelmi választásra készül

Hármasok. Hármasok mindenhol. Matricákon, mutogatva, gajdolva, énekelve. A hármas szám uralta az utóbbi hetekben Újvidéket, és még ki tudja mennyi fertályát az országnak. „Tri poljupca hoću ja, neću jedan, neću dva, ništa manje neću, jer tri su za sreću, tri poljupca hoću ja” – énekelték az ismert műdalt az egyetemisták és támogatóik is kedden, magyar tömörítés szerint a dal lényege, hogy három csókot akarnak, nem kevesebbet. Persze hallani alig lehetett valamit a dalukból, autósok, kamionosok, sőt mozdonyvezetők tülköltek, támogatók sípoltak, üdvrivalgás hallatszott az újvidéki és péterváradi utcákon. A hármas szám annak köszönhető, hogy a diákok pártosodott szervezete, az Egyetemista Lista – az Egyetemisták Győznek (SL) a harmadik helyen lesz a szavazólapon.

Szűk két éve tiltakoznak, tüntetnek, vonulnak, blokádoznak az egyetemisták Szerbiában. Ennyi ideje történt a modern Szerbia egyik legnagyobb tragédiája, amikor leomlott a frissen felújított újvidéki vasútállomás előteteje, ami 16 ember halálát okozta. Tavaly ősszel hatalmas, bő százezer fős megemlékezések zajlottak ennek emlékére a 260 ezres vajdasági székhelyen. A tiltakozások azonban sosem álltak meg Újvidéken, Szerbia legtávolabbi pontjait is elérték, és hamar kormányellenes jelentőségük lett. Az emberek Aleksandar Vučić rendszerének csődjét és korrupcióját látták a hanyag módon renovált állomásépület tragédiájában.

Hamar az egyetemeiket elfoglaló hallgatók vették át a tiltakozás fáklyáját, és kreatív módokon tiltakoztak a kormány ellen. Sokszor találkoztak erőszakkal, megverték őket, autóval hajtottak közéjük, de a vége az lett, hogy újabb és újabb társadalmi csoportok álltak melléjük az ügyvédektől a tanárokon át a gazdákig. Az egyetemisták aztán eldöntötték, hogy ideje szintet lépni, és létrehozták az Egyetemista Listát, tehát pártosodtak, és elindultak a Vučić által előrehozott parlamenti választásokon.

Vučić azzal a céllal mondott le az államfőségről, hogy elinduljon pártjával, a Szerb Haladás Pártjával (SNS) a választáson, megnyerje azt és átüljön a kormányfői székbe – persze magával cipelve a hatalmi központot is, ami eddig a köztársasági elnök körül fókuszálódott. A felmérések nagyon szoros versenyt vetítenek előre.

„Ki nem ugrál, az egy ćaci!”

Az egyetemisták nem gondolták túl a kampányfinist, a bevált recepthez fordultak: összegyűlt egy nagyjából kétezer fősnek tűnő csapatuk, és pitymallatkor elindultak gyalog az Újvidéki Egyetem campusáról. A terv az volt, hogy három nap alatt legyalogolnak cirka száz kilométert Belgrádig, a fővárosban egyesülnek a dél felől jövő többi menettel, majd nagy kampányzáró rendezvényt tartanak. Az út tizedén velük kutyagoltunk a Belgrádba vezető 100-as főúton át Újvidéken, a szemközti Péterváradon, egészen Karlócáig.

A többségnek biztos fájhatott a hajnali kelés, de napfelkelte előtt már vidám, nevetgélő csoportokat lehetett látni a Zoran Đinđić utcában. Erős szimbolika volt, hisz a demokrata Đinđićet miniszterelnöksége idején, 2003-ban lőtték agyon Belgrádban, két évvel a Slobodan Milošević rendszerének megdöntése utáni zavaros időszakban. A diákok mellett szülők, nagyszülők, a diákokat védő és támogató traktoros gazdák és a menetet a rendőrség mellett (inkább helyett) biztosító civil motorosok gyülekeztek. Ilija Srdanović, az Egyetemista Lista listavezetője, Vučić fő kihívója is mosolyogva fogadta a támogatók vállveregetéseit, lapogatásait, kézszorongatásait. Srdanovićcsal mi is tudtunk interjúzni, hamarosan azzal a cikkel is jelentkezünk a Telexen.

„Te nem vagy börtönben? – Most nem, de nem hagyhatom el a várost” – ezzel üdvözölte egymást két férfi a gyülekezőnél az egyetemi campuson, mély iróniával utalva a helyzetre. Barátságos kóbor kutyák dörgölőztek az emberekhez fültővakarásért kuncsorogva, egy lány kiabálva dobrojutrózott, ahogy bejelentkezett egy videóhívásba a barátaival, miközben szaporodtak a – kormány felelősségére vizuálisan utaló – véreskezes-matricák a táblákon. Fél óra késéssel aztán megindult a mackónackós-cicanacis, sportcipős, a lábfeltörés miatti félelemtől olykor papucsos, hálózsákot cipelő tömeg. Néha meg-megálltak különböző mondatokat skandálni, először például azt, hogy „ki nem ugrál, az egy ćaci!” – a szó Vučić verőembereire utal, akik tábort hoztak létre maguknak Belgrádban.

„Nincs miről beszélni, nyerni fogunk” – mondta a Telexnek megkapó lelkesedéssel egy Dimitrijeként bemutatkozó fiatal. „Azt kell mondanom, 100 százalék, hogy nyerünk, mert ha nem, el kell mennünk máshova. Őszintén nincs tervem, nehéz tervezni, ha nem tudom, a holnap hogy fog kinézni. Be lesznek-e zárva az egyetemek, őrizetbe vesznek-e, el kell-e menekülnünk, nehéz így tervezni. Biztos vagyok benne, hogy nem fognak elfogni minket, mert az nem az érdekük” – hullámzott a véleménye.

Dimitrije komolyan veszi az ellenállást: a messzi déli Nišből jött Újvidékre, mert lemaradt a délről induló menetről. Már gyalogolt többször is, a leghosszabb menete a március 15-i volt. Optimizmusa oka a tapasztalat: „Van egy cimborám, aki két napja elment egy kafanába (kávéház). Hónapokkal ezelőtt ha a kafanába mentél, csomó dalt hallhattál a jelenlegi rezsimről, de most a barátom szerint minden dal a hármas számról, a diákok listájáról szól.”

Sašának ez az első nagy egyetemista menetelése. Ő a campusfoglalásokban vett részt korábban, általában hátramaradt őrizni a blokádot, egyébként a természettudományos és matematikai karra jár. „Azt hiszem, a diákok listája a teljes lakosságban 50 százalékot ér el” – utalt a közvélemény-kutatásokra, de azért tart a választási csalásoktól.

„Láttam már párszor, ahogy szavazatot vásárolnak” – mondta. Szerbiában „bolgár vonatnak” nevezik a láncszavazást, amikor valaki kihoz egy üres szavazólapot (tehát a borítékját üresen dobja az urnába), kinn kitöltik a megrendelő pártnak megfelelő módon, és a második ember már azt dobja be az urnába és hozza ki a következő üres lapot. Mindehhez pénzes borítékok is szoktak járulni.

Saša szerint gyanús, hogy közel 250 ezer új személyi igazolványt adhattak ki a választás előtti hetekben. Így is optimista: „Szerintem elég lesz a mozgósítás, a szerb nép rájön, épp mi történik vele.” A boszniai Szerb Köztársaságban is próbáltak az egyetemisták kampányolni, „de az ő elnökük még rosszabb, mint a mienk”, több diákot őrizetbe vettek. Mi lesz vereség esetén? „Először is, mi nem veszíthetünk, tudom, ez tény. Csak nézd meg, mennyi autó dudál nekünk” – mondta bizakodóan, miközben tényleg alig hallottuk, amit mond a sok dudáló kocsitól. Ha vesztenek, szerinte biztos vannak terveik a diákoknak erre az esetre. Hozzátette, Vučićék csak hazudhatnak arról, hogy ha nyernek.

A szabadság definíciója

Az egyik újvidéki hídon áthaladva elegyedtünk szóba Mirjanával, aki már nem az egyetemista generációt képviselte. A gyerekei miatt jött ki, így vallott motivációiról a Telexnek: „Én a '90-es évek kormányváltásának idején jártam egyetemre. Azóta pedig nem lett itt jobb a helyzet. Úgy látom, hogy most egy új energia van jelen, ami megfelelően tartja kezében a dolgot, a megfelelő emberekkel dolgoznak együtt, és tudják, mit akarnak. Szerintem segítenünk kell ezeknek a fiataloknak.” Óriási lendületet érez az országban, miután évek óta nagyon durva rendszerszintű hibákat tűrnek el. Fél tőle, hogy az SNS ellopja a választást, „de az lopás lenne, és nem megnyert választás”, az pedig nem egyenlő a polgárok szabad döntésével.

Egy anya-lánya páros is együtt vonult a tömeggel, az anya, Ljiljana először csatlakozott egy egyetemista menethez. A lánya ennél rutinosabb, ő még azon a bringatúrán is részt vett, ami Strasbourgig vitte az egyetemisták ügyét, budapesti megállójukról anno a Telex is tudósított. Ljiljana pont a lánya miatt gyalogol Belgrádba: „Övék a jövő, és úgy érzem, hogy ha ezt most nem használjuk ki, akkor vége.” Az Egyetemista Lista győzelmét, szabadságot vár, hogy kimondhassák, amit gondolnak, hisz „ez az utolsó vonat”.

Egy névtelenül és kurtán válaszoló fiatal férfi egyébként szintén definiálta nekünk a szabadságot a meneten: a szabadság nem az, ha azt csinálsz, amit akarsz, hanem ha nemet mondhatsz arra, amit nem akarsz megtenni.

„Tudjuk, hogy nyerni fogunk, több mint 45 százalékkal” – elemezte a helyzetet egy Luka nevű srác. „A mentalitásunk az, hogy nyerni kell, nem gondolunk vereségre” – folytatta. Követték a magyar választást is tavasszal, „a legnagyobb dolog, amit Magyarországtól tanultunk, hogy sok embert kell elvinni szavazni”. Magyarosan magas választási részvételt akarnak itt is elérni. „A falvakban nehezebb a helyzet. Ott nem tudnak rólunk, vidéken az elnök népszerű, csak két tévécsatorna van, nem látnak minket” – indokolta meg, miért kell vonulniuk.

Két belgrádi lány azok közé tartozott, akik nem vállalták arcukat-nevüket. „Itt senki sem fél, ez a legfontosabb dolog” – mondtak ellent ennek első mondatukkal. Egyikük tovább finomította a szabadság definícióját, miszerint ez az az érzés, hogy az emberek együtt vannak. A másik lány azt mondta, „vannak emberek, akik félnek a munkájuk elvesztése miatt, de nem ez a helyzet a mi generációnkkal […], mi többet akarunk, egy szabad országot, nem szeretnénk elveszíteni az állásunkat amiatt, amit gondolunk”.

Változóban az ország, az elmúlt hat hónapban érzékeltek valamiféle átfordulást még az idősebb emberek fejében is. „Két éve megy ez, látják, hogy van remény az országnak és az embereknek” – mondta a lány. A másikuk szerint sok ember elhagyta az országot, ők visszajönnének, ha szabadabb lenne Szerbia.

Miközben a menet átkelt a Dunán és Pétervárad Mária Terézia-korabeli erődvárosán, egy professzorral is tudtunk beszélni. Ivan a helyi villamosmérnöki karon oktat,
középhaladó menetelőnek tartja magát, volt már többön, csak egyesekre biciklivel ment. „A realista és optimista között vagyok félúton. Azon múlik minden, az emberek hány százaléka megy el szavazni” – magyarázta. A másik oldalon fix, hogy mennyien szavaznak, ezért kell nekik jobban mozgósítani. Reméli, hogy megakadályozható a csalás, „a diákok nagyon okosak, sok forgatókönyvet elemeztek” – és ugye még Magyarországról is mennek tapasztalt megfigyelők.

„Amit láttam, az alapján mondható, hogy a másik oldal mellett többségében idősebb emberek állnak, a diákokat pedig minden korosztályban támogatják” – mondta Ivan. Megemlítette, hogy a kampányban sok utat építenek, a választás előtt megcsinálják őket szép simára, „egy évvel később pedig jön föl a gaz, nagyon vékony aszfaltréteget fektetnek le, ez csak show, marketing”. Ha Vučićék nyernek, abba nem akar még belegondolni se.

Karlócára érve az egyetemistákat hátulról biztosító traktoros földművesek vezetőjével, Mileta Slankamenaccal is tudtunk beszélni. Így emlékezett vissza a kezdetekre: „Az első naptól kezdve az egyetemista mozgalom mellett állunk. Amint kivonultak az utcára, beálltunk mögéjük. A mi egyesületünk az ő kiállásuk előtt már négy-öt éve rendszeresen tüntetett a mezőgazdaság helyzete miatt. Még a kormánnyal is többször tárgyaltunk, de állandóan becsaptak minket. Soha nem teljesítették a követeléseinket. Aztán amikor a diákok 2024-ben tiltakozni kezdtek és az utcára vonultak, tudtuk, hogy eljött a pillanat.”

Főznek a diákokra, 2025 januárja óta biztosítják a meneteiket, őrzik az újvidéki mezőgazdasági kari tömböt. „Akkor mentünk oda a traktorokkal, amikor elkezdtek autóval közéjük hajtani” – emlékezett vissza Slankamenac. Elmondta, még közülük is vannak jelöltek az egyetemisták listáján. Hogy miért tartanak ki? „Az egyetemista mozgalom és mi is régóta hangoztatjuk ezt: egész egyszerűen arra van szükség, hogy az intézményeink kezdjenek el működni.” A magyar helyzetre utalva hozzátette:

„Tudja, mi posztkommunista ország vagyunk, és nálunk még mindig nem történt meg az átvilágítás, sokak vagyonnyilatkozatának a hitelessége a mai napig vitatott. Nekünk most kell majd onnan kezdenünk, ami Magyarországon már a kilencvenes években megkezdődött.”

Egy kisváros spektruma

A menetet otthagyva Újvidéken kívül, egy klasszikusabb vidéki településre is elutaztunk, hogy meglássuk, ott mi az emberek várakozása. Ürögöt, szerbül Iriget elválasztja a Tarcal-hegység (azaz Fruška Gora) vonulata Újvidéktől, a mezőgazdasági vidék pedig kiváló keresztmetszetet adott az SNS-rajongó, a makacsul semleges és a kormánykritikus szavazókból.

Az idős Ljubica a kurta sétálóutca egy virágboltja előtti padon üldögélt. „Elég feszült a helyzet mostanában ezek miatt a blokádoló diákok miatt. Ők minden erejükkel azon vannak, hogy áskálódjanak” – kritizálta az egyetemista mozgalmat. Szerinte a diákok nem agresszívek, csak folyamatosan nyomást gyakorolnak mindenkire. A négy gyerekkel és két unokával bíró Ljubica kétségkívül lelkes Vučić-rajongó:

„Azt mondom, Josip Broz Tito óta – én ugye már elég öreg vagyok, 63 éves – soha nem volt nekünk jobb, mint amióta Aleksandar Vučić van hatalmon”.

Ha valaki dolgozni akar szerinte, munka van bőven. Az elnök utakat is építtetett, sok mindent csinált, és ha valaki nem akar dolgozni, az magára vessen. Azt is mondják Ljubica szerint, hogy Vučić lopott, meg ő záratta be a gyárakat. „Pedig azok a gyárak már be voltak zárva, amikor ő hatalomra került. Vučićnak nincs párja! Én is és az egész családom is úgy érezzük, mintha a családunk tagja lenne!” – mondta lelkesen. Szerinte rendszeresen érkezik a családi pótlék, a fizetések is, a gyerekek ingyen kapják a tankönyveket, korábban nem volt ilyen. „Maximálisan elégedett vagyok Aleksandar Vučićcsal. Isten óvjon bennünket attól, hogy ő veszítsen! Akkor végünk lesz! Nem lesz sem fizetés, se semmi” – fogalmazta meg félelmeit.

Ljubica kifejtette: az újvidéki tetőomlásért nem felelős Vučić, az szerencsétlen baleset volt. A blokádolókat elítéli, tavaly egyszer miattuk nem tudott időben hazamenni, lezárták a busza előtt az utat. „Szerintem azok mind be vannak lőve, drogfüggők meg hasonlók” – magyarázta. Szerinte meg kéne nézni, hogy azok a rokkantnyugdíjasok, akik a diákokkal együtt vonulnak, valóban betegek-e, rászolgálnak-e a juttatásra. Az asszony Ürögben 50 százalék feletti SNS-eredményre számít. Miután közölte, be kéne zárni a városokat tényleg leuraló sportfogadási irodákat, még egyszer kifejtette a véleményét a sokat dolgozó volt elnökről:

„Néha azon tűnődöm, mikor alszik egyáltalán. Ő az egyetlen elnök, aki mindent fejből mond, és mindent megjegyez. Nem papírból. Olyan memóriája van, hogy az hihetetlen! És mégis állandóan támadják őt is meg a családját is. Nekem ez olyan, mintha az én családomat támadnák.”

Ljubica után nehéz volt bárkit megállítani pár szóra, az ürögiek bezárkóztak, amint kiderült, hogy politikáról kérdeznénk őket. Egy visszafogott, semleges nő úgy oldotta fel mindezt, hogy végtelenül neutrális válaszokat adott. „Nálunk nyugodt a helyzet, csendes minden, ahogy lenni szokott” – mondta. Mit vár a választásoktól? „Hát azt, hogy győzzön a jobbik, és majd mindenkinek jó legyen.” Arra, hogy mi lehetne jobb, annyit mondott: legyen több új munkahely, jöjjön több új cég, emelkedjenek a bérek, ami miatt többet költhetnek az emberek a kisvállalkozásoknál, például a fodrászoknál.

A helyi OTP-automatától távozó középkorú férfit is megszólítottuk, akinek kislánya épp odahozott egy aranyos, kóbor kutyakölyköt, aminek még a szeme se nyílt ki teljesen. A nevét nem vállaló férfi már kritikusabb volt a kormánnyal, ami szerinte már megszolgálta a részét és ideje leváltani. Szerinte jöhet „az ifjabb generáció, aki lelkesebb a jövő iránt”. Ők fiatalabbak, műveltebbek, nyíltabb emberek, akik nincsenek bekötve a kormányhoz. Nem mondaná Ürögöt SNS-pártinak, bár nem itt nőtt fel. A férfi úgy látja, általánosságban a kisebb városok kormánypártiabbak, mint a nagyobbak. Kisvárosokban „minden kis részlet látható, a kormány magának tulajdonítja az érdemet, de ha megkaparod a felszínt, ami nemrég készült el, már nincs jó állapotban” – fogalmazott a választási látványberuházásokról

Vannak építkezések, mint az Ürögöt elkerülő A8-as autópálya, ami nagyon fontos lesz a kamionoktól fuldokló falunak. Fontos közlekedési tengely ez, ami Boszniát köti össze Szabácson és Újvidéken át a Röszke felé tartó sztrádával, ennek épp az alagútját fúrják a Fruška Gora alatt – nem meglepő módon kínai cég végzi a munkát. A kulcskérdés, ami minden politikán kívül áll, hogy mennyibe került, és milyen a minősége a beruházásnak – mondta, majd visszautalt az újvidéki előtetőre.

„Sajnos a társadalom annyira polarizált már, nem volt ilyen régen, ennek nem kéne így lenni” – folytatta a férfi. Szerinte nagy a feszültség, az emberek civódnak, ez nem normális. Sok kormánypárti ember van, akik nem meggyőződésből azok, hanem mert annak kell lenniük „például a munkájuk miatt, ha egy városi adminisztráció vagy kormányzati cég alkalmazza őket”.

Mi lesz a választáson? „Újvidéken nagyon egyértelmű, ki fog nyerni, de összességében nem tudom előre jelezni” – válaszolta a középkorú férfi. Ha elég ember elmegy szavazni, akkor ő magabiztos benne, hogy nyerni fog az Egyetemista Lista. „A kormány jó kampányt vitt, már nem pozitív értelemben, hanem az ő perspektívájukból” – náluk a pénz, a hatalom, a 15 év kormányzás.

A férfi úgy látja, nagyon szoros lesz a verseny. Ha a diákok nyernek, azt reméli, leszámolnak a korrupcióval, túlárazásokkal, „ami a társadalom minden pórusában ott van a legtetejétől a legaljáig”. Nagyon sűrű lesz tehát a vasárnap és a következő napok. A férfi búcsúzóul valószínűleg azt fogalmazta meg, amitől mindenki tart most Szerbiában: „Csak remélni tudom, hogy nem lesz zavargás, erőszak az utcákon. Ez az egyetlen aggodalmam.”