Legfontosabb
Elvette a méltóságunkat a kormányzat, miután próbáltunk kiállni magunkért
Hogyan hatottak a kampányra Lázár mondatai? Egyáltalán mit tett a Fidesz a cigányságért, és miért vált ennyire népszerűvé a körükben? Élő beszélgetés a Fidesz romapolitikájáról.
Térképen mutatjuk, kinek kedvez a Fidesz új választókerületi beosztása
Budapesten és három vármegyében 2024-ben megváltoztatták az előző három választáson megszokott körzeteket. A fővárostól elvettek két választókerületet, míg Pest megyében kettővel több lesz az idén....
21 Kutatóközpont: A magyarok 55 százaléka szerint le kellene mondania Lázár Jánosnak a vécépucolós...
Még a fideszes szavazók ötöde is így gondolja. Tízből nyolc emberhez eljutott, hogy mit mondott a fideszes politikus a cigányokról, az ellenzéki választókon kívül azonban keveseknek romlott a...
Nemi erőszakkal vádolt hercegi mostohafiú és az Epstein-akták – botrány botrány hátán a norvég...
A trónörökös feleségének korábbi házasságából született fiát négy nő is szexuális visszaélésekkel vádolja. Kedden kezdődött a tárgyalása, és rögtön új részletek derültek ki az egyik ügyben. Az új...
Egy 173 méter hosszú, 30 méter magas lakóházat építenének egy újbudai épülettömb belsejébe, és ez...
A Móricz Zsigmond körtérhez közel egy 311 lakásos lakótömböt építene egy beruházó. A Karinthy Frigyes úton élők az épület magassága, a parkolóhelyek száma és a környék infrastruktúrája miatt...
Elvesztette one man show jellegét
A Tisza új arcai pár hét alatt felborogatták a közösségi médiát, miközben a Fidesz a Lázár János cigányozós akciója utáni kármentéssel volt elfoglalva. Sorra dőlnek a rekordok a Lájkbajnokságban, de...
Putyin drónjai az újabb tárgyalások előtt sem kímélték a kemény fagyban az ukrán lakosságot
Trump arról beszélt, hogy egy hétig tartó részleges tűzszünetet hozott tető alá az ukrajnai civil infrastruktúra védelmére. A bejelentése után napokkal Oroszország már több mint 500 drónnal és...
„Nem tiszások, hát a lányomról van szó” – a fideszes alpolgármester szerint ők verték meg a...
Tarnazsadány fideszes alpolgármestere arról beszélt a Telexnek, hogy a Pócs videójában szereplő férfi zsarolta a kislányát, ebből alakult ki köztük konfliktus. Pócs azt válaszolta nekünk: ő csak a...
Győri hulladékgazdálkodási mutyi: a vád szerint 758 milliót szipkáztak ki 2020-ban a város cégéből
A vád szerint egy vállalkozó rávette a Dézsi Csaba András volt polgármester által kinevezett, akkor ügyvezetőt, hogy az ő érdekeltségébe tartozó cégekkel szerződjön, aránytalanul drágán. A két...
Új arcok vs. kirobbanthatatlanok: bemutatjuk a legizgalmasabb körzeteket a Telex vadonatúj...
Nincs választás választási térkép nélkül, ezért most elindítjuk a sajátunkat. Adásunkban Cseke Balázs és Vorák Anita, a Telex politikai újságírói mutatják be a 2026-os választás legérdekesebb...
Kövess minket Facebookon is!