Gazdaság
Ezt is megértük: elérte a 400 forintot az euró
Hétfő hajnalban már 388,19 forint volt az euró, és azóta folyamatosan gyengül a magyar deviza, pár óra alatt jutottunk el a 400-as lélektani határhoz.
Hétfő hajnal óta tovább gyengült a forint, már 396 felett az euró
Újabb történelmi mélypont: hétfő hajnalban 388 forint körül járt az euró, azóta tovább gyengült a magyar deviza.
2008 óta nem látott szinten a kőolaj ára az orosz-ukrán háború miatt
A kőolaj hordónkénti ára a 139 dollárt is elérte, 2008-ban 147 dollárt kellett fizetni a nyersanyagért. Az amerikaiak eközben az orosz kőolajszállítások embargójáról tárgyalnak.
A blokklánc újabb frontot nyitott az orosz-ukrán háborúban, és egyelőre nem tudni, ki nyerhet majd...
Ha egyáltalán nyer majd rajta bárki – az sem egyértelmű ugyanis, hogy tényleg komolyabb befolyása lesz majd a konfliktusra, hiába adományoztak már 50 millió dollárnyi kriptovalutát Ukrajnának. Az...
Több ezer pénztárgép engedélye jár le az idén
Összesen 86 pénztárgéptípus engedélyét vonták vissza még 2016-ban, mivel szoftverfrissítést kellett volna végrehajtaniuk a gyártóknak, ezt azonban nem mindenki végezte el a rendelkezésére álló öt év...
Soha nem voltak még annyira öregek a Magyarországon használt autók, mint most
15 év fölött van a használt autók átlagéletkora, és várhatóan tovább romlik a tendencia.
A Shell az orosz olajból származó nyereséget egy ukrajnai segélyalapba fekteti
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter számonkérte a vállalatot, hogy miért vásároltak orosz nyersolajat.
Óvatosan a sárgacsekk-befizetéssel, nehogy a Sberbankba küldjük a pénzünket
Eláruljuk, milyen háromjegyű számra kell figyelni.
Drágul az élelmiszer, sokan nézik az akciós árakat
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a magyarok több mint fele rendszeresen figyeli a kedvezményes termékeket.
Miért nem járható út az adócsökkentés, ha a benzinárat akarja mérsékelni a kormány?
Sokan javasolják, hogy az árstop helyett áfát vagy jövedéki adót kellene csökkenteni, de valójában ebben nincs a kormánynak érdemi mozgástere.













