Cseke Balázs

Cseke Balázs

Lemondtak a miniszterek az egyetemi kuratóriumok éléről
A kormány hajlandó volt mindig is észszerű kompromisszumokat kötni, magyarázta a döntést Gulyás Gergely. Varga Judit felé erősebb a bizalom, mint valaha, az igazságügyi miniszter soha nem beszélt...
Molnár Csaba: Egy dolgot nem próbált még az ellenzék 2010 óta, hogy legyen egy domináns párt
A DK alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc jóságát, politikai befolyását és erejét nem a személyes népszerűsége méri. A Partizán műsorában arról is beszélt, hogy rokona Áder Jánosnak, és ott volt...
Zsebre tett kézzel, mosolyogva érkeztek a miniszterek a háromnapos kormányülésre Sopronba
Orbán Viktor már reggel hét után bent volt a sopronbánfalvi pálos-karmelita kolostorban, a környéken térfigyelő kamerákkal és keresőkutyákkal készültek a stratégiai kormányülésre, ahol meg az...
Kiszorítják a nem kívánt arcokat – amikor a fideszes gépezet is javításra szorul
Egerben, Jászberényben és több fővárosi kerületben is feloszlatták a Fidesz helyi szervezetét. Van, ahol a helyi erős emberek vesztek össze, máshol a kudarcos választási eredmények miatt van szükség...
21 Kutatóközpont: Még Toroczkai Lászlót is jobban kedvelik, mint Dobrev Klárát
A felmérés szerint Donáth Anna a legnépszerűbb ellenzéki politikus. Gyurcsány Ferencet még az ellenzéki szavazók is elutasítják.
Szijjártó: What the US ambassador thinks is completely irrelevant
David Pressman said that the Hungarian government is pushing policies endorsed by Putin. The Hungarian foreign minister responded by saying that Hungarian internal political processes are none of...
Szijjártó az amerikai nagykövetnek: Teljes mértékben érdektelen, hogy mit gondol
David Pressman szerint a magyar kormány a Putyin által támogatott nézeteket hangoztatja. A külügyminiszter nem kíváncsi a nagykövet véleményére.
Ungár Péter: Teljesen hülyének nézi a választókat, aki azt ígéri, hogy Donáth Anna véget vet az...
Csak három pártra van szükség ellenzéki oldalon szerinte: a DK-ra, Momentumra és az LMP-re. Ungár azért nem gyurcsányozik, mert szerinte azzal a DK-nak tenne szívességet.
Karácsony Gergely eladta zuglói házát, és megvette az eddig bérelt II. kerületi lakást
A főpolgármester-helyettesek közül csak Bősz Anettnek van autója, viszont Tüttő Katának van a legtöbb félretett pénze. Az egyik kerületi polgármester nemcsak pártot, hanem lakást is váltott...
Hadházy Bécsben vett lakást, Kocsis Máté visszakapta a huszonnyolcmilliós kölcsönét
Jakab Péternek se lakása, se megtakarítása nincs, de Gyurcsány értékpapírjai is százmillióval apadtak. Közben Kósa Lajos még jobban eladósodott. Itt vannak a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai.
Kövess minket Facebookon is!