Iván-Nagy Szilvia

Iván-Nagy Szilvia

Átveheti a budavári önkormányzat a Ruszwurm cukrászda üzemeltetését
Böröcz László polgármester szerint próbáltak tárgyalni az ügyvezetővel arról, hogy átvennék a céget, de nem kaptak választ.
Orbán, tűnés – skandálta a német zenekar énekese a Liszt Ünnepen adott koncerten
A Müpa az esemény szervezőjeként elhatárolódik a politikai kijelentésektől.
Gyalogosok rémálma: erkélyről lezuhanó betondarab miatt került kórházba egy járókelő Debrecenben
Az idős férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba pénteken.
Újabb ismeretlen valami repült be Romániába, a NATO-t is riasztották
Legutóbb csütörtök este kellett riasztani a lakosságot azonosítatlan légi célpont miatt. Egyszer csak eltűnt a radarokról, ahogy ez is.
Ha fázott a panelban Budapesten, már nem kell aggódnia, mindenhol beindult a távfűtés
Október közepére már mindenhol elindult a távfűtés a fővárosban.
Meghalt Philip Zimbardo, a stanfordi börtönkísérlet vezetője
Az amerikai pszichológus október 14-én halt meg, 91 éves volt.
Valami berepült Romániába, még a lakosokat is figyelmeztették, hogy vonuljanak óvóhelyre
A kis méretű azonosítatlan légi célpont után vadászgépet is küldtek.
Kamionos védte be az M0-son elszabaduló autót, amiben egy nagymama és négy unokája ült
A kamionos egy teljes sávot lezárt a mozgásával, majd megvárta, míg kiérnek a helyszínre a hatóságok.
Újra veszélyben a szülészet Keszthelyen a város szerint, minisztériumi egyeztetést kezdeményeznek
Az egyeztetés a polgármester ötlete volt, a többség támogatta, a Fidesz-KDNP helyi képviselői nem.
Kövess minket Facebookon is!