Iván-Nagy Szilvia

Iván-Nagy Szilvia

Húsz forinttal olcsóbb lehet szerdától a piaci árú benzin és dízel literje
Csökken a beszerzési ár, és ez a piaci kiskereskedelmi árakat is érinti.
Béketárgyalásokat sürgetett a NATO és Oroszország között, aztán lemondott a román védelmi miniszter
Szerinte a nagyhatalmaknak kellene béketárgyalásokat folytatni Oroszországgal. Ez a narratíva Magyarországon sem szokatlan.
Elhatárolódott iskolája a tüntetésen káromkodva slammelő diák felszólalásától
Kemény hangú bírálatot fogalmazott meg Pankotai Lili vasárnap, iskolája erre reagált.
Egy józsefvárosnyi méretű területet keríthetnek el vadaskertnek a Velencei-tó környékén
A lekerítés a szomszédos falu, Nadap területének 26 százalékát érinti, mégsem kérdezték meg a véleményüket. Pintér Sándor neve is előkerül a történetben.
Gránátot dobott két rendőrre egy volt parlamenti képviselő Brazíliában
Roberto Jefferson házi őrizetben volt, de megszegte annak feltételeit, ezért akarták letartóztatni. A korábbi politikus Bolsonaro támogatója.
Gyármentő programot indít a kormány, a napelemes beruházásaikat is támogatják
Első körben összesen 150 milliárd forintnyi támogatást osztanak szét a novemberben induló programban.
Újabb rekordot ér el szerdán a dízel piaci ára, további tíz forinttal drágul
A piaci ár még feljebb kúszik. Egy éve még 500 forint alatt volt egy liter.
Kövess minket Facebookon is!