Iván-Nagy Szilvia

Iván-Nagy Szilvia

Korányi: Csak a diaszpórában élő magyarok pénzéből támogattuk az MMM-et
Karácsony Gergely tanácsadója és az Action for Democracy szervezet hazai vezetője szerint az MMM-ügy is a demokráciáról szól.
Véber György sajnálja, hogy így üvöltözött a pályán a játékosaival
A saját játékosait obszcén szavakkal szidó edző azt monda, felült az ellenfélt fricskáinak, félrevonult dühöngeni, de nem kellett volna.
Már a fideszesek 32 százalékának is komoly gondot jelent az áremelkedés
Az ellenzékiek közül 52 százalék számolt be súlyos nehézségekről.
Enyhítették Gődény pénzbüntetését, megrovást kapott rémhírterjesztésért
Gődény ügye egy kb. két évvel ezelőtti írása miatt indult, most zárult le jogerősen.
Új olajvezeték épül Szerbia és Magyarország között
Kovács Zoltán államtitkár jelentette be a döntést.
Sikoly-maszkban üvöltöttek bele amerikai bölcsődei dolgozók a rettegő gyerekek arcába
Négy dolgozót azonnal kirúgtak, így félemlítették meg a rosszul viselkedő gyerekeket.
Kövess minket Facebookon is!