Iván-Nagy Szilvia
Szükségállapotot rendelt el Srí Lankán az ügyvezető államfő
Ranil Vikremeszinghe szerint a közbiztonság és közrend védelme érdekében is szükség van erre.
Elfogadta az EP plenáris ülése a Magyarországot érintő állásfoglalást
Az állásfoglalás a globális minimumadóra érkezett vétónak szól.
Még nyáron elfogadja az Európai Bizottság a műszaki szabályozást, ami az önvezető autókhoz kell
A tesztelési eljárásokat is meghatározzák majd.
Már csak 77 centi a Velencei-tó szintje Agárdnál
13 centivel kevesebb, mint tavaly ilyenkor.
Első fokon felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kaptak az Öveges-program vádlottjai
Fellebbeztek az ítélet ellen.
Megtalálták a másik büntetés-végrehajtási dolgozó holttestét is
A 29 éves férfi testére szerdán reggel találtak rá.
Rajzfilmrajzoló, aztán hajómérnök akart lenni, de végül inkább akármi is lett Kövér László
A Fidesz alapítójától azt is megkérdezte a Mandiner, miért szokta levágni a bajuszát.
Kétszeresére nőtt a kórházban ápolt koronavírus-fertőzöttek száma a múlt héten
4663 új fertőzöttet találtak, 14-en haltak meg.
Lift sem volt az egyetemi épületben, egymillió forintos kártérítést kap egy mozgássérült férfi
Tudták, hogy Trexler Erik fogyatékossággal él, de így sem engedélyezték neki az online órákat.
Maruzsa Zoltán szerint a romló gazdaság miatt a tanárok majd meggondolják a felmondást
Ezt a szakszervezetekkel történt legutóbbi tárgyaláson mondta az államtitkár.







