Iván-Nagy Szilvia

Iván-Nagy Szilvia

A választás utánra csúszik a fővárosi korrupciós bizottság vizsgálatának eredménye
Nem tudtak ülésezni sem, de a múlt héten végre összeültek az e-jegyrendszer miatt. Megjelent a korábbi és a mostani vezérigazgató is.
Elpusztult a gondozója szelfijével híressé vált gorilla
Ndakasi annak a parkőrnek a karjában halt meg, aki megmentette, miután családját orvvadászok ölték meg.
Magyarázót írt a NAV a családokat érintő adó-visszatérítésről
Összefoglalták a leglényegesebb kérdéseket, például hogy kinek kell külön igényelni, és ki kapja meg automatikusan, illetve hogy kik jogosultak rá.
A fideszesek is megszavazták az EP állásfoglalását, amiben legfeljebb 30 km/h-s sebességet...
Több közlekedésbiztonsági ajánlást is megfogalmaztak, ez az egyik az állásfoglalásban.
Őrizetbe vették a Szberbank volt alelnökét
Marina Rakovát különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítják.
A fertőzésre adott immunválasz mellékhatása lehet a Covid-lábujj
A betegeknek sokszor duzzad, vöröses lesz a lábujjuk. Azt vizsgálták a kutatók, hogy mi állhat ennek a hátterében.
Ázsiai bankból vett fel 64 milliárd forintnyi hitelt a kormány egészségügyi fejlesztésekre
Kedvező kamatozású forrásról beszélt Varga Mihály, gondosan kerülve, hogy hitelt vettek fel.
Nem veszik át az iratokat az oroszok, áll a 3-as metró kötbérpere
Hivatalosan a keresetlevéllel ugyan elindult, de folytatni nem tudják, mert az orosz fél nem veszi át a lefordított iratanyagot.
Távozik posztjáról a Miniszterelnöki Kormányiroda egyik államtitkára
A tájékoztatás szerint lemondott pozíciójáról dr. Juhász Edit.
Kövess minket Facebookon is!