Pál Tamás
Kevesebb utcai vásárt akarnak a belvárosi üzlettulajdonosok, mert azok elveszik a vevőiket
„Mire ideérnek a vevők, már megvettek mindent, amit akartak. Ettek-ittak, és a kezükben van a szuvenír is” – mondta az egyik bolt tulajdonosa.
Lehajtott fejjel hallgatta Jürgen Klopp, ahogy hatvanezer szurkoló énekelte neki a Liverpool...
Első meccsét játszotta a Liverpool, miután a német edző bejelentette, hogy elhagyja a csapatot.
Az ATV megnevezte a kirúgott híradós, Gajdos Tamás utódját
Házon belül oldották meg a pótlást.
Külföldi munkaerővel rendelkező digitális cégeket csábítana Magyarországra Rogán Antal minisztériuma
A Miniszterelnöki Kabinetiroda törvényjavaslata szerint bizonyos társaságok mentesülnének a közterhek és a helyi iparűzési adó fizetése alól.
Budaörs saját pénzén, Törökbálinttal közösen üzemeltetné tovább a háziorvosi ügyeletet
Az új rendszer februári bevezetése után Budakeszire vagy Érdre kell majd utazniuk a budaörsieknek orvosi ellátásért.
Lemondott a Barcelona edzője, Xavi távozik a szezon végén
A Villarrealtól elszenvedett 5-3-as vereség után jelentette be a távozási szándékát.
A fuvarozók egyesülete szerint nem nőne a teherforgalom Budapesten, ha megszüntetnék az útdíjat
Karácsony Gergely bíróságra menne, mert a kormányhivatal az úthasználati díj eltörlését kéri a fővárostól.
Szalai Attila nagyot hibázott az első meccsén az új csapatában, gólt ajándékozott az ellenfélnek
A Werder Bremen 3-1-re ütötte ki a Freiburgot a német futballbajnokság 19. fordulójában.
Az összeesküvés-elméletek terjesztői miatt dollármilliókat költ ufókutatásokra az amerikai kormány
A Pentagon azonosítatlan jelenségeket vizsgáló kutatója szerint semmilyen bizonyítékot nem találtak a földönkívüliek létezésére.
Kilenc év alatt 176,5 milliót kapott a Fradi női kézilabdacsapata a Maharttól
Az Építési és Közlekedési Minisztérium most megvonta a támogatást, amivel kiváltották Kubatov Gábor haragját.









