Pál Tamás

Pál Tamás

A svájciak népszavazáson döntöttek, hogy maradjanak a korlátozások
Több mint 60 százalékuk támogatja a kormány eddigi járványügyi intézkedéseit.
Az agrárminiszter beleszállt Bige Lászlóba, szerinte felbecsülhetetlen kárt okozott a magyar...
Nagy István azt írta, a vállalkozó mesterségesen tartotta drágán a műtrágya árát.
Fél nap után lemondott, mégis Magdalena Andersson lehet Svédország következő miniszterelnöke
A svéd parlament házelnöke újra a Szociáldemokrata Párt elnökét jelöli a posztra.
A Zaha Hadid építésziroda is pályázik az új Nyugati pályaudvar tervezésére
Tizenkét építésziroda jutott be a tervpályázat második körébe, a győztest tavasszal hirdetik ki.
Rudolf Péter döbbenettel olvasta, hogy a Vígszínház színésze szerint nem törődik eléggé a...
Wunderlich József szerint a terjedő járvány ellenére a színházban nem figyelnek eléggé a dolgozók egészségére. Rudolf Péter igazgató szerint ő a Covid-protokollnak megfelelő intézkedéseket vezetett...
Turi György lemondott az úszószövetségben betöltött összes tisztségéről
Az úszóedzőt több tanítványa is fizikai és lelki bántalmazással vádolta meg.
A bíróság szerint is becsületsértő azt állítani, hogy Abramovics Putyin utasítására vette meg a...
A londoni futballklub orosz tulajdonosa rágalmazási pert indított egy brit újságíró könyve miatt.
Kásler Miklós leszámolt a járvány legnagyobb mítoszával: a pálinka nem véd a koronavírus ellen
A miniszter az előtt is értetlenül áll, hogy a mai napig vannak még oltásellenesek.
Kihagyta az MTI a Pfizer közleményéből, hogy leszállították Magyarországra az utolsó...
A 2020-21-es uniós szerződés szerint 10,9 millió adag Pfizer-vakcina járt Magyarországnak, aminek utolsó tétele ezen a héten meg is érkezett.
Kövess minket Facebookon is!