A düh kora: rég nem látott elégedetlenségi hullám veszélyezteti a középpártokat Európában
Franciaország, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Albánia: nem az októberi nyaralások kiváló célpontjaiként szolgáló európai riviérákat soroljuk, hanem az egyenként tíz- vagy százezreket megmozgató tüntetések helyszíneit. A marseille-i szélsőbalos fosztogatóktól a tiranai flamingós forradalmárokig ugyanis parázs a hangulat több európai országban, ami kulcsfontosságú választások közeledtével veszélyezteti a hivatalban lévő politikusokat.
Az európai tüntetéshullám a hétvégén is folytatódik, amire a hatóságok és a tüntetők is készülnek. Demonstrációkat jelentettek be Franciaországban, Németországban és Olaszországban is, miközben több államban, többek közt Albániában is szigorították a zavargásokban részt vevők pénzbüntetéseit.
Első pillantásra a sokszor fiatal tüntetők által elindított tiltakozások követelései meglehetősen különbözőek, közelebbről vizsgálva azonban több közös vonás is kirajzolódik. A több helyen a békés tüntetések mellett zavargásokba is átfordult tiltakozások hátterében ugyanis mindenütt a politikai vezetéssel szembeni súlyos elégedetlenség húzódik meg, függetlenül attól, hogy szociáldemokrata, centrista vagy jobbközép kormány áll-e az ország élén.
A megélhetési nehézségek, különösen a lakhatás és az oktatás növekvő költségei szintén fontos szerepet játszanak az indulatok felszításában, ahogy a résztvevő fiatalok elkeseredett, már-már reményvesztett világképe is. A háttérben pedig rendre feltűnnek azok a radikális politikai erők, amelyek nem csupán az aktuális kormányt, hanem a fennálló politikai és gazdasági rendet is megkérdőjelezik.
Zavargások Franciaországban
Az utóbbi hetekben a francia tüntetéshullámmal volt tele a nemzetközi sajtó, nem véletlenül. Bár az országban nem precedens nélküliek az erőszakba torkolló megmozdulások, a feldúlt üzletekről és kifosztott boltokról szóló videók sokkolták a nyilvánosságot. A helyzet október közepére odáig fajult, hogy több francia városban, köztük Párizsban is részleges kijárási tilalmat rendeltek el és hivatalosan csak a szakszervezetek által bejelentett tüntetéseket engedélyezik.
A tiltakozásokat eredetileg középiskolás diákok indították, akik a szerintük alulfinanszírozott francia oktatási rendszer állapota, a tanárhiány és sok iskola siralmas állapotban lévő épületei ellen emelték fel a hangjukat. Hozzájuk később tanárok, egyetemisták és a legnagyobb szakszervezetek is csatlakoztak, miközben a 2018-ban országos tiltakozáshullámot elindító sárgamellényes mozgalom egyes szereplői szintén ismét aktivizálták magukat.
A feszültséget tovább fokozta az új költségvetés körüli vita, amelyben már az Emmanuel Macron elnökségével szembeni, évek alatt felhalmozódott elégedetlenség is felszínre tört. Eközben a rekordközeli államadóssággal és jelentős költségvetési hiánnyal küzdő Franciaország évek óta politikai patthelyzetben van: a kisebbségi kormány nehezen tud olyan büdzsét elfogadtatni, amely egyszerre felelne meg a pénzpiacok fiskális fegyelmet sürgető elvárásainak és a megszorításoktól tartó választók igényeinek.
A több százezer embert megmozgató demonstrációk kezdetben jórészt békésen zajlottak, október közepére azonban egyre több helyen erőszakba torkolltak. A közösségi médiában gyorsan terjedtek a maszkos fiatalokat ábrázoló felvételek, amelyeken a tüntetők Marseille, Párizs és Lyon utcáin gyújtogatnak, illetve üzleteket fosztogatnak. Becslések szerint a zavargások több milliárd eurós károkat okozhattak, és olyan felbecsülhetetlen értékű épületek is súlyos károkat szenvedtek, mint Limoges közel 150 éves városházája.
A helyszínről is beszámoltunk az elmúlt két hétvége párizsi megmozdulásairól, múlt szombaton arról beszéltünk résztvevőkkel, hogy megosztja őket az október 17-i megmozdulások során történt tömeges vandalizmus, erőszak és fosztogatás.
A zavargásokra reagálva Macron televíziós beszédben jogosnak nevezte a fiatalok számos követelését, de elítélte a vandalizmust és a fosztogatást. Az elnök a szélsőbaloldalt tette felelőssé azért, hogy szerinte erőszakba torkolltak az eredetileg békés tiltakozások. Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország (LFI) vezetője és várható elnökjelöltje visszautasította a vádakat, míg Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldal legbefolyásosabb szereplője és a 2027-es elnökválasztás egyik esélyese Mélenchonékat és a kormányt is bírálta.
Politikai elemzők azt várták, hogy a rendbontásból a szélsőségek fognak profitálni. Ugyanakkor, mint írtuk, a francia szélsőbal sokat kockáztat, Le Pen viszont hátradőlve húzna hasznot a tüntetésekből. A demonstrációk kezdete óta megjelent első mérésben Le Pen erősödött, Mélenchon szinten maradt, míg a potenciális centrista elnökjelöltek több százalékpontot gyengültek. A demonstrációk szintén felerősítették a már jól ismert társadalmi konfliktusokat: a rengeteg francia zászló mellett sok tüntető palesztin zászlókat lengetve foglalta el a legfontosabb köztársasági jelképeket, külföldi politikusok, köztük Magyar Péter pedig a tömeges bevándorlást okolták a rendbontásért.
A francia tiltakozáshullám hátterében álló folyamatokat és ezek politikai jelentőségét műsorunkban részletesen átbeszéltük:
Albán flamingók
Franciaországhoz hasonlóan Albániában is erőszakos jelenetekbe torkolltak a korábban békés demonstrációk. A flamingós forradalomnak nevezett tiltakozáshullám májusban kezdődött, miután Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje és diplomáciai mindenese gigantikus szállodafejlesztési projektbe kezdett az albán tengerpart egyik viszonylag érintetlen térségében. A Sazan-sziget és környéke gazdag élővilágáról ismert, számos madárfajnak ad otthont, az őshonos flamingók pedig a mozgalom szimbólumává váltak.
Edi Rama szociáldemokrata miniszterelnök hetekig nem adott érdemi választ a tiltakozók követeléseire, amelyek középpontjában elsősorban a politikai korrupció visszaszorítása állt. Egy idő után úgy tűnt, hogy a mozgalom kifullad, az iskolakezdéssel azonban új lendületet kapott: a diákok csatlakozásával a megmozdulások fókusza is kiszélesedett. A korrupcióellenes követelések mellett egyre hangsúlyosabbá vált a felsőoktatás megfizethetőségének kérdése, valamint a Ramával szembeni általános elégedetlenség. Október közepére a demonstrációk több helyen erőszakossá váltak: tüntetők kormányzati épületekbe törtek be, autókat gyújtottak fel, és összecsaptak a rendfenntartókkal. „Ez egy forradalom. Belefáradtunk a békés tüntetésekbe, nem állunk le, amíg Rama le nem mond” – mondták akkori cikkünkben idézett résztvevők.
Az összecsapások azután kezdődtek, hogy diákok vonultak az oktatási minisztérium épülete elé jobb egyetemi körülményeket és munkalehetőségeket követelve. A térség szakértői szerint a történtek egyértelműen fordulatot jelentenek az albán belpolitikában. A kommunista diktatúra 1991-es bukása óta az országban ugyan előfordultak zavargások, a mostani tiltakozáshullám azonban mérete és erőszakossága miatt precedens nélkülinek számít.
Rama ennek megfelelően a megszólalásaiban külföldi érdekeket és külső felbujtókat sejtetett a háttérben. A múlt hétvégén például azt mondta, hogy „nagyon jól tudjuk, hogy . . . a közösségi médiában is megjelent az orosz befolyás hulláma. Több tízezer hamis profilt mozgósítottak, amelyeket kifejezetten azért hoztak létre, hogy természetvédő albánoknak álcázzák őket.” Értelmezése szerint ezek a szereplők Albánia európai integrációját igyekeznek akadályozni, és azt szeretnék elérni, hogy az ország ne váljon az Európai Unió tagjává.
A Guardian csütörtökön arról írt, hogy a kormány közel 2 millió forintos bírságot vezetett be azokra, akik a zavargások magjában vannak – függetlenül attól, elkövettek-e bármilyen erőszakos cselekményt. A rendőrség emellett gyülekezési korlátozást vezetett be oktatási, egészségügyi és kormányzati intézmények közelében. Azokra is lecsapnak, akik online szítanak erőszakot. Rama azt mondta, a parlamenti döntés híján csak 45 napig hatályban maradó rendeletet egy francia jogszabály inspirálta, ami alapján a tüntetők anyagilag felelősségre vonhatók az üzletekben keletkezett károkért.
Eldurvultak a tüntetések Barcelonában
Míg az albán és a francia események széles tömegeket mozgattak meg, addig az olasz, spanyol és portugál tüntetések koncentráltabbak voltak. Spanyolországban ezrek vonultak utcára, miután kilakoltatták a 87 éves María Abascalt bérelt lakásából. Az idős nő évtizedeken át a piaci árnál jóval alacsonyabb bérleti díjat fizetett, a lakást tulajdonló vállalat azonban 2026 őszére ennek a többszörösére akarta emelni az összeget. Végül a tüntetések hatására az idős nő visszaköltözhetett volna, de nem sokkal a kilakoltatását követően meghalt.
Megrázó története a lakhatási válság szimbólumává vált, ugyanis tiltakozók az ő esetén keresztül igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy Spanyolországban egyre több embernek válik elérhetetlenné a megfizethető lakhatás. Ezzel a problémával régóta küzdenek és Európa-szerte komoly problémát jelent. A Madrid belvárosában található Puerta del Sol téren folyamatosak a tüntetések, a területet sátortábor lepte el. Az állandó tiltakozáshoz más városokban, a többi közt Barcelonában, Bilbaóban, Zaragozában és Sevillában is csatlakoztak sátortáborok felállításával.
Pedro Sánchez szociáldemokrata miniszterelnök a demonstrációkra reagálva megpróbált gyorsított eljárásban elfogadtatni egy, a bérlők jogait erősítő törvényjavaslatot. A kisebbségi kormányt vezető politikus azonban nem tudta megszerezni a szükséges parlamenti támogatást, amelyből így nem lett jogszabály. A jobboldali ellenzék azzal érvelt, hogy a tervezet nem kezelné a válság egyik alapvető okát, a lakáskínálat elégtelenségét. Ez utóbbi magyarázattal számos közgazdász is egyetért: a kereslet és a kínálat közötti tartós egyensúlytalanság különösen a nagyvárosokban hajtja felfelé az árakat. Sánchez emiatt előremenekült, és előrehozott választásokat jelentett be, amiben jelenleg az ellenzék az esélyes. A Spanyolországot megrázó tiltakozási hullámról és Sánchez esélyeiről itt írtunk részletesen.
A kezdeti békés jelleg után azonban eldurvultak a megmozdulások, különösen Barcelonában, ahol múlt hétvégén lényegében szabadrablást rendeztek maszkos fiatalok, és szétverték a belváros egy részét. Felvételeken látszott, ahogy pakolták ki az elektronikai boltokat, majd kergetőztek a kiérkező rendőrökkel.
Portugáliában szintén a lakhatás megfizethetetlensége vitte utcára az embereket. Az OECD országai között Portugáliában mérték az egyik leggyorsabb lakásáremelkedést, miközben a jövedelmekhez viszonyított lakhatási költségek is egyre nagyobb terhet jelentenek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Portugália a digitális nomádok és a külföldről dolgozó munkavállalók népszerű célpontjává vált. A magasabb külföldi jövedelmekkel érkező bérlők és vásárlók egyes térségekben tovább fokozhatják az árakra nehezedő nyomást, miközben a helyi lakosság egyre nehezebben tud lépést tartani a drágulással.
A demonstrálók emellett magasabb béreket és nyugdíjakat is követeltek. A tiltakozásokhoz csatlakozó szakszervezetek a spanyol érdekképviseletekkel összehangoltan november 11-re általános ibériai sztrájkot hirdettek. A portugál megmozdulások egyik sajátossága, hogy a tiltakozók a városközpontokban felállított sátortáborokkal kívánják fenntartani a nyomást a politikai vezetésen, akár az év végéig is.
Olasz hullámvasút
Olaszországban a franciaországi eseményekkel párhuzamosan törtek ki zavargások, amelyek kezdettől fogva erőszakosabb jelleget öltöttek. Milánóban, Torinóban és Bolognában fekete ruhás fiatalok csaptak össze a rendőrökkel, Giorgia Meloni miniszterelnök pedig rendkívüli biztonsági egyeztetést tartott kabinetjével. A tüntetők az olasz oktatási rendszer állapotát, a magas energiaárakat és az Ukrajnának nyújtott támogatást egyaránt a kormány szemére vetették. A szakszervezetek a mediterrán térség más országaihoz hasonlóan Olaszországban is általános sztrájkot hirdettek a hét végére.
Meloni a szomszédos országok történéseit látva múlt hétvégén katonákat vezényelt a főbb városok csomópontjaira. Ugyan a Colosseumba is betörtek tiltakozók, de miután akkor az olaszoknál nem voltak olyan zavargások, mint a franciáknál vagy a spanyoloknál, adja magát a magyarázat, hogy a katonák elrettentő ereje segített a rend fenntartásában. A miniszterelnök maga is ezt mondta, megveregetve a saját vállát, hogy ők tanultak a többi mediterrán ország hibájából.
Csakhogy pénteken aztán Olaszországban megint erőszakos zavargások voltak, pedig még el sem kezdődött a hétvége. Az ANSA hírügynökség szerint diákok, nyugdíjasok és szakszervezetek is felvonulnak több olasz városban, tiltakozva a magas megélhetési költségek ellen. A hatóságok szigorú intézkedéseket vezettek be Rómában, Milánóban, Torinóban és Bolognában, míg Triesztben, Genovában és Livornóban a kikötőket készülnek blokád alá vonni. Ezrek tüntettek az északi Aostától a déli Nápolyon át a szicíliai Palermóig.
Velencénél pénteken összecsapások alakultak ki, nem a csatornákkal tűzdelt óvárosban, hanem a szárazföldön lévő Mestrében. Tüntetők egy rendőrök által lezárt útvonalon akartak vonulni, de összetűztek a hatóságokkal, amiben hét rendőr megsérült. Trevisóban tojásokkal dobálták meg az iparszövetség, a Confindustria helyi központját. Vicenzában három tüntető megsérült, amikor eldurvult a tüntetés, egyiküket állítólag könnygázgránát találta fejbe.
Terjednek a tiltakozások
Ráadásul vannak arra utaló jelek, hogy a tiltakozáshullám tovább terjed. Belgiumban például az oktatási reformok és a kormány megszorító intézkedései miatt vonultak utcára a tüntetők. A francia nyelvű közösségben különösen nagy felháborodást váltott ki az a reformcsomag, amely 2029-ig közel 500 millió eurós megtakarítást irányoz elő, emellett emelné az egyetemi tandíjakat és növelné a pedagógusok kötelező heti óraszámát.
A francia tüntetésekhez hasonlóan Belgiumban is hamar országossá szélesedett az elégedetlenség: október 9-én Brüsszelben több tízezren tüntettek a jobboldali Bart De Wever vezette kormány gazdaságpolitikája ellen. A megmozdulásokhoz tanárok, közalkalmazottak és vasutasok is csatlakoztak, a sztrájk pedig a közlekedést és a légi forgalmat is megbénította.
Sokkal távolabb, Indiában egészen más okokból, de szintén a politikai rendszerrel szembeni elégedetlenség vitte utcára a tömegeket. A Csótány Janta Párt nevű, fiatalok által szervezett mozgalom ironikus nevével és kormányellenes fellépésével hívta fel magára a figyelmet. Akkor vált ismertté, amikor nyáron a többhetes tiltakozássorozatuk hozzájárult India oktatási miniszterének lemondásához.
Októberben aztán diákok és ellenzéki támogatók ezrei követelték Újdelhiben Gyanesh Kumar, a választási bizottság elnökének lemondását, miután a választói névjegyzékek felülvizsgálata során több mint 130 millió nevet töröltek a nyilvántartásból. Az ellenzék szerint az eljárás aránytalanul sújtja a kisebbségeket, és Narendra Modi hindu nacionalista kormánypártjának kedvezhet. Elemzők szerint azonban a tiltakozások nem pusztán a választási eljárásról szólnak, a fiatalok elégedetlenségét ugyanis a diplomás munkanélküliség, az oktatási rendszer problémái és a politikai intézmények függetlenségével kapcsolatos aggodalmak is táplálják.
A hatóságok letartóztatásokkal és gyülekezési korlátozásokkal próbálták visszaszorítani a demonstrációkat, egyelőre sikertelenül. A tiltakozások során többször is őrizetbe vették, aztán elengedték a Csótány mozgalom vezetőjét.
Megélhetési gondok
Bár a tiltakozások eltérő követelésekkel indultak, a felszín alatt több közös tényező is azonosítható. Az oktatás és a lakhatás kérdése szinte valamennyi országban előkerül, amelyek a legtöbb esetben egy mélyebb frusztrációhoz kapcsolódnak a gazdasági helyzet miatt.
Az európai háztartások helyzetét kétségtelenül megnehezítette a koronavírus-járványt követő inflációs hullám, amelyre az orosz–ukrán háború nyomán megugró energiaárak is ráerősítettek. A jegybankok az infláció megfékezésére kamatemelésekkel reagáltak, ami a tankönyv szerint hozzájárul az árstabilitás helyreállításához, de hűti a gazdaságot: megdrágítja a hitelfelvételt, visszafoghatja a beruházásokat, és növelheti a lakásvásárlás költségeit. Tehát ahol például eleve szűkös a lakáskínálat, ott a magasabb finanszírozási költségek tovább nehezíthetik a lakhatáshoz jutást.
Szintén olaj volt a tűzre az iráni háború, aminek következtében jelentősen drágult az olaj világpiaci ára. Bár az irániak által lezárt, majd az Egyesült Államok által is blokád alá vont Hormuzi-szoroson az amerikai hajók segítségével, tankereken átfejtett olajjal egyre nagyobb mennyiségben mégis folyik az olajszállítás, a megdrágult szállítási költségek, a kockázati prémium, illetve a kiesett kapacitás miatt továbbra is 100 dollár felett van mértékadó Brent hordónkénti ára. Az energiaárak emelkedése pedig nemcsak az autósok és a fűtést fizető háztartások kiadásait növeli, hanem a vállalkozások költségein keresztül az élelmiszerek és más termékek árában is megjelenhet.
Az viszont nem teljesen igaz, hogy ezek a káros gazdasági hatások önmagukban ellehetetlenítették volna az átlagember életét. Az Eurostat adatain alapuló Euronews Business-elemzés szerint 2021 augusztusa és 2026 augusztusa között 34 százalékkal drágultak az élelmiszerek és az alkoholmentes italok az Európai Unióban. A minimálbér vásárlóereje néhány helyen tényleg nem tudta követni az áremelkedést, a bruttó havi minimálbérből megvásárolható élelmiszer-mennyiség ugyanis Máltán 6, Spanyolországban 5, Franciaországban pedig 4 százalékkal csökkent, viszont a vizsgált országok túlnyomó többségében növekedett.
A mutató csak az élelmiszerekre és az alkoholmentes italokra terjed ki, nem számol más háztartási kiadásokkal, viszont az Eurostat egy főre jutó háztartási reáljövedelmet követő adatai is inkább növekedést mutatnak az elmúlt években, mint csökkenést.
A düh kora?
Kérdés azonban, hogy ezek a gazdasági nehézségek önmagukban elegendők-e ahhoz, hogy ilyen szintű erőszakhoz vezessenek. Számos közgazdász és politológus szerint a válasz inkább nem, és a megélhetési válság mellett a politikai bizalom megingása és az intézményekkel szembeni elégedetlenség is kulcsszerepet játszhat. Ez nem jelenti azt, hogy a háttérben szükségszerűen külföldi beavatkozást kell keresni. Bár Oroszországot és Iránt korábban is összefüggésbe hozták nyugati országokban tapasztalható destabilizációs törekvésekkel, a mostani események esetében egyelőre nem kerültek elő konkrét bizonyítékok.
Mojtaba Rahman, az Eurasia Group elemzője szerint a tömegek elégedetlenségének egyik fő forrása az a benyomás, hogy a hatalmon lévők nem tesznek eleget a problémák megoldásáért. A kormányzati válaszok szerinte sokak szemében nincsenek arányban sem a kihívások súlyával, sem a társadalomban felhalmozódott frusztrációval. Ez az értelmezés ahhoz a szélesebb vitához kapcsolódik, amely szerint a fejlett nyugati gazdaságok politikai vezetői egyre kevésbé képesek olyan életszínvonal-emelkedést biztosítani, amelyet a választók a korábbi évtizedek tapasztalatai alapján elvárnak.
Mások azt gondolják, hogy a széleskörű elégedetlenség nem csak gazdasági okokra vezethető vissza. Az érvelés szerint ugyanis az olyan makrogazdasági indikátorok, mint az infláció mértéke vagy a reálbérek alakulása nem indokolják azt a fajta pesszimizmust, amit a világban látunk. Ezt alátámasztják olyan kutatások, amelyek az objektív gazdasági mutatók és az emberek szubjektív érzete közti történelmi mértékű különbséget hozzák ki.
A gazdasági adatok és a társadalmi közérzet közötti eltérés sokak szerint arra utal, hogy az elégedetlenségben a relatív lemaradás érzése, a jövővel kapcsolatos bizonytalanság és a politikai intézményekbe vetett bizalom gyengülése is szerepet játszik.
Egyeseket ez a jelenség győzött meg arról, hogy a düh koraként emlegessék a mostani időszakot. Ez a düh az, ami szerintük a világon mindenhol, Amerikától Iránig fűti az emberek elégedetlenségét és az inkumbensekkel szembeni ellenérzést, és noha sok különbség van, de akár abban is szerepet játszva, hogy diákok decentralizált mozgalma buktassa meg az országszintű klientelizmust kiépítő Aleksandar Vučić szerb elnököt. A témával tavasszal részletesebben is foglalkoztunk.
A fiatalok helyzete sokak szerint különösen aggasztó, mert egyre többen érzik úgy közülük, hogy hiába tanulnak és dolgoznak, a szüleikénél jobb életszínvonalat már nem tudnak elérni. Több elemző szerint ez utóbbi a kulcs: a lakhatási válság, az oktatás költségei és a bizonytalan munkaerőpiaci kilátások más és más országokban különböző erővel hatnak, de együtt táplálják azt az érzést, hogy az előremenetel nehezebb, mint valaha. A TUI Alapítvány 2026-os ifjúsági felmérése szerint hét európai ország 16–26 éves fiataljainak 52 százaléka arra számít, hogy rosszabbul fog élni, mint a szülei, és mindössze negyedük számít ennek ellenkezőjére.
Ez a kiábrándultság pedig túlmutat a gazdasági nehézségeken, ugyanis ha a fiatalok úgy érzik, hogy a hagyományos politikai keretek között nincs esélyük változtatni a helyzetükön, könnyebben fordulnak a radikálisabb megoldások felé. Arancha González, a Sciences Po dékánja és Spanyolország korábbi külügyminisztere szerint a tüntetések formálisan másról szólnak, de a kiváltó ok ugyanaz, ami szerinte a társadalmi szerződés felbomlása. „A francia fiatalok az oktatásért, a spanyol fiatalok pedig a lakhatásért tüntetnek, de Európában már összeomlott az az elképzelés, hogy az országok gazdaságai biztosítani tudják a jólétet és a társadalmi egyenlőséget.”
