Ferencz Orsolya szerint a Fidesz kongresszusán nem volt lehetőség érdemi vitára
Ferencz Orsolya szerint a Fidesz kongresszusán nem volt lehetőség érdemi vitára
A volt űrbiztos szerint sokan voltak, akiknek a véleménye közelebb vihetett volna a választási vereség megértéséhez, de az elhangzott hozzászólások is jórészt válaszok nélkül maradtak.
Magyar Péter reagált arra, hogy a Fidesz szerint csak trükközésből akartak menekülttábort létrehozni
Magyar Péter reagált arra, hogy a Fidesz szerint csak trükközésből akartak menekülttábort létrehozni
Magyar Péter szerint a kormány tényleg fel akarta építeni a tábort, de végül miatta nem lett semmi a menekülteket befogadni hivatott táborból.
A Fidesz már a kegyelmi botrány előtt annyira megrendült, hogy megnyílt az esély a legyőzésére
A Fidesz már a kegyelmi botrány előtt annyira megrendült, hogy megnyílt az esély a legyőzésére
A Tisza gyors felemelkedése csak a végső csapás volt. Koltai Mihály elemzése szerint 2023 végéig 600-700 ezer támogatója fordult el a Fidesztől, akiket már nem is tudtak visszaszerezni. Közben a...
A Balatonon és délnyugaton heves viharok is lehetnek vasárnap
A Balatonon és délnyugaton heves viharok is lehetnek vasárnap
Többségében a dunántúli, majd a középső és keleti, délkeleti tájakon számíthatunk záporokra, zivatarokra.
Navracsics a Fidesz kongresszusáról: Nem az áttörés kongresszusa volt
Navracsics a Fidesz kongresszusáról: Nem az áttörés kongresszusa volt
A politikus szerint szombaton nem dőlt el, hogy a sok tehetséges fiatal hangja a jövőben érvényesül-e a pártban.
Feldarabolhatják a TEK-et, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig újra „önálló” lehet
Feldarabolhatják a TEK-et, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig újra „önálló” lehet
A Telex értesüléseit a BM nem erősítette meg, merthogy a rendvédelmi szervek működését érintő végleges jogszabály-módosítási tervezet még nem készült el.
A tengerimalacok megmentője kiperelte a Fidesz-kormány alapítványaiból, hogy ki és miért kapott közpénzt
A tengerimalacok megmentője kiperelte a Fidesz-kormány alapítványaiból, hogy ki és miért kapott...
A Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület közérdekű adatigénylését jórészt ignorálta a Bethlen Gábor Alapkezelő, ezért a TASZ-szal bírósághoz fordultak.
A vajdasági magyar nyelvű médiumok nyolc év alatt 7 milliárd forint közpénzt kaptak az Orbán-kormányoktól
Sok mindenről beszéltek a Fidesz kongresszusán, de egy témát kínosan kerültek
Sok mindenről beszéltek a Fidesz kongresszusán, de egy témát kínosan kerültek
A megújulás és a fiatalítás volt a két központi téma, de ismét az egyedüliként induló Orbán Viktort választották a párt elnökének. Beismerte, hogy a fiatalok elutasították a személyét, majd közölte,...
A Széchenyi István Egyetem szerint állami területen zajlott a vitnyédi beruházás
A Széchenyi István Egyetem szerint állami területen zajlott a vitnyédi beruházás
A vitnyéd-csermajori ingatlan korábban egy élelmiszeripari iskolának adott otthont.
Kövess minket Facebookon is!