Techtud
Két hét alatt szintetizálta az aszpirint és a heroint a német vegyész, de csak az egyikkel gyűlt...
Úgy tűnik, Felix Hoffmann csak hazudta, hogy ő dolgozta ki az aszpirin fő hatóanyagát, valójában egy zsidó vegyész lehetett az értelmi szerző, aki a nácik hatalomátvétele miatt nem tudott tiltakozni.
Kiszivároghatott a még fejlesztés alatt álló GTA 6
Legalábbis erre utalnak a neten megjelent videók a várva várt videójátékról.
Magyar zenekar játszotta fel a világ egyik legfelkapottabb játékának zenei betéteit
Post Malone szerint annyira katartikus az Elden Ring zenéje, hogy időnként hang nélkül kell játszania, hogy ne őrüljön meg.
Banális jelszó védte a világ egyik legnagyobb szállodaláncát, fel is törték a rendszerét
A vállalat egyik alkalmazottja olyan szoftvert töltött le egy e-mail mellékleten keresztül, amit nem kellett volna.
Bebizonyosodott, hogy az orgazmus közben a nőkből kilövellő folyadék a húgyhólyagból jön
Egy csapat japán kutató megdönthetetlen vizuális bizonyítékkal állt elő, de az továbbra sem derült ki, hogy pontosan mi áll a spriccelés hátterében.
Háborítatlan avar sírt tártak fel Nagykőrös közelében
A 30-40 év körüli nő sírja érintetlenül átvészelt közel másfél évezredet, színarany lemezgömbös fülbevalót, borostyán és üvegpaszta gyöngyöket is találtak mellette.
Dollármilliókat öntenek az olajcégek a nagy amerikai egyetemek klímakutató intézeteibe
Ezzel próbálhatják gyengíteni a klímaváltozással kapcsolatos üzeneteket, és olyan megoldások irányába tolni a kutatásokat, amelyekhez nem kell csökkenteni a károsanyag-kibocsátást.
Közel egyméteres mamutagyarat találtak Vácon
Hogy hogyan került oda, azt még nem tudják.
Ez egy tök jó telefon, de őszintén nem tudom, kinek
A Honor 70-et jól összerakták, mégis eltévedt a piacon.
Tényleg 7 évente teljesen lecserélődik a testünk?
A városi legenda szerint a sejtjeink cserélődése miatt gyakorlatilag 7 évente teljesen új emberként születünk újjá – ez azonban annyira nem igaz, hogy vannak olyan sejtjeink, amelyek a születésünk...













